Politika

Megbukott az Orbán-kormány: Az Európai Tanács kiadta legújabb korrupcióval kapcsolatos jelentését

nyugatifeny.hu

A 18 ajánlásból Orbánék ötöt tudtak teljesíteni.

A Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) legfrissebb jelentése megállapította, hogy Magyarország teljesítménye továbbra is globálisan elégtelen. A jelentés a parlamenti képviselőkhöz, a bírákhoz és az ügyészekhez kapcsolódó korrupció megelőzését szolgáló intézkedéseket értékelte — számolt be róla a Népszava.


A páneurópai emberi jogi szervezet, az Európa Tanács jogi szakértőkből álló testülete 46 ország gyakorlatát vizsgálja abból a szempontból, hogy a törvényhozás tagjaira és az igazságszolgáltatás dolgozóira vonatkozó szabályok mennyire biztosítják e szervezetek átlátható működését.

A vizsgálat még 2015-ben kezdődött, amikor a GRECO e téren

18 ajánlást tett a magyarországi hatóságoknak.

Többek között azt kérte, hogy az Országgyűlés vezessen be

  • a lobbistákkal való kapcsolattartásra vonatkozó szabályokat,
  • fogadjon el etikai és magatartási kódexet a képviselők számára,
  • küszöbölje ki a lehetséges összeférhetetlenséget
  • és biztosítsa a vagyonnyilatkozatok egységes formátumát.
  • Szükségesnek tartotta emellett a legfőbb ügyész újraválasztására vonatkozó előírás mérlegelését is.

A testület hét éve folyamatosan értékeli ezeknek a javaslatoknak a végrehajtását, miközben újabb és újabb ajánlásokat tesz a korrupció megfékezésére a politikai élet és a közigazgatás egyéb területein.


A mostani jelentés konkrétumok említése nélkül jelzi, hogy 2021. végéig

Magyarország a 18 ajánlásból ötöt hajtott végre száz százalékosan,

ami miatt ismét csak a “globálisan elégtelen” kategóriába sorolható. Az egy évvel ezelőtti GRECO beszámoló ugyanilyen képet mutatott, azzal a különbséggel, hogy a szervezet akkor részletezte, hogy áll a javaslatok végrehajtása. A friss jelentés nyilvános része csak a statisztikát tartalmazza, teljes közzétételét a magyarországi szerveknek kell jóváhagyniuk.

(via, nepszava.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top