Politika

Szijjártó Péter nagyon boldog, szerinte történelmi sikert értek el júniusban

nyugatifeny.hu

Szerinte idén már másodszorra győztek.

Facebookon számolt be róla Szijjártó Péter, hogy szeptembertől magyar elnöke van az ENSZ Közgyűlésének. A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, ez már idén a második siker — az első szerinte az áprilisi Fidesz-győzelem volt.

A politikus arról beszélt, “új világrend van kialakulóban” az orosz-ukrán háború, valamint az arra adott európai uniós válaszok nyomán, és emiatt “új geopolitikai világrend jött létre“. Szerinte az előbbiek kezelésében fontos szerepet játszanak a többoldalú nemzetközi szervezetek, amelyek lehetőséget biztosítanak a különböző álláspontok ütköztetésére.


Kiemelte az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ), amely, ahogy fogalmazott “végső menedékként” szolgál az ellenérdekelt felek közti tárgyalásra. Elmondta, idén szeptembertől

jövő év szeptemberéig egy magyar diplomata, Kőrösi Csaba látja el az ENSZ Közgyűlésének elnöki feladatait.

Szijjártó elmondása alapján Kőrösi “komoly tapasztalattal rendelkezik“, ugyanis éveken keresztül az ENSZ magyar küldöttje volt, majd Áder János mellett is dolgozott. A miniszter megjegyezte, “komoly hadjáratot” folytattak annak érdekében, hogy magyar legyen a szervezet közgyűlési elnöke, és ennek kapcsán sikerrel jártak.

Arról beszélt, az ENSZ-nek nagy szerepe lesz a jövőben a világpolitika alakításában, és abban egy magyar vezetőnek is komoly szerepe lesz. Szijjártó megköszönte a kollégái munkáját, és örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy “ez a választási kampány is sikeres” volt. Hozzátette, ez a döntés az áprilisi Fidesz-diadal után ismét győzelmet jelent.

Szijjártó Péter bejelentését itt lehet megnézni:


(Szijjártó Péter/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top