Politika

Úgy elszámolta magát Matolcsy, hogy az MNB 57,1 milliárd forint veszteséget produkált a tavalyi évre

nyugatifeny.hu

Utoljára 2012-ben volt veszteséges az MNB.

Miután a jegybank 2013 óta “folyamatosan nyereséges volt”, tavalyi eredménye 57,1 milliárd forint veszteséget mutatott – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éves jelentésében honlapján.

A jelentésben felhívták a figyelmet arra, hogy a válságkezelés elősegítésére 2021-ben az eredménytartalékukból 250 milliárd forint osztalékot fizettek be a központi költségvetésbe, továbbá a jegybanki programok jelentősen növelték az államháztartás adóbevételeit is.

Az MNB működési költségei tavaly 54,4 milliárd forintot tettek ki,

amely a jóváhagyott tervtől 5,7 százalékkal marad el, a 2020. évben felmerült kiadásoknál pedig 13,5 százalékkal magasabb.

Az előző évhez viszonyított növekedés döntően a banküzemeltetési költségeknél jelentkezett, főként az új ingatlanok – MNB Budai Központ, MNB Felügyeleti központ és Pénzmúzeum – bérléséből és üzemeltetéséből, valamint a költöztetésből adódóan. Emellett emelkedett az informatikai költségek és az értékcsökkenési leírás összege.

A személyi ráfordítások az előző évi költségeket 6,4 százalékkal, 1664 millió forinttal haladták meg. A tavalyi záró létszám 1557 fő volt, ami 50 fővel haladja meg a 2020. évit.


Az MNB jelentése szerint, a jegybanki inflációs cél többéves teljesítése után 2021-ben a hazai infláció nagyobbrészt külső hatások következtében a januári 2,7 százalékról decemberre

7,4 százalékra emelkedett, éves átlagban pedig 5,1 százalék volt.

Mint írják, az év második felében az energiahordozók ára kiugróan nőtt, globálisan magas inflációt okozva: a gáz átlagára tavaly decemberben mintegy hétszerese, az áramé mintegy ötszöröse volt a 2020. decemberi átlagárnak – ismertették.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top