Letartóztatták a fonyódi végrehajtót – derül ki a Népszava helyszíni riportjából. A riport szerint a fonyódi Balaton Áruház utcai bejárata mellett még kint a tábla, mely az általános, a telefonos és a jogi félfogadás időpontjait is sorolja, s a második emeletre irányít, ha valaki N. Gábor önálló bírósági végrehajtó irodáját keresi. Két szinttel feljebb viszont csak egy, a folyosó végi közjegyzői iroda melletti ajtóra hevenyészve kiragasztott A4-es lap fogad, mely felett már csak emlék a hajdani névtábla: „Az ügyfélfogadás határozatlan ideig technikai okok miatt szünetel”- írja a Népszava.
Emlékeztetnek az ügyészségi gyanúra, amely szerint “A Fonyódi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2021. június 7. napján 42 677 000 forintot adott át összesen a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke részére, mely összegekből dr. Völner Pál is részesült”. Mint írják, a fonyódi önálló bírósági végrehajtói pályázati felhívás a Hivatalos Értesítő 2019. augusztus 30-i számában jelent meg, N. Gábor kilenc társával együtt 2020. február 5-én vehette át kinevezését.
A Népszava szerint a helyieket láthatóan megmozgatta az eset, a fonyódi Facebook-csoportok szinte mindegyikében sok hozzászólást generált a hír, hogy előzetesbe került a helyi végrehajtó. A hozzászólók nagyjából ugyanazt erősítették meg, amit a helyszínen megtudtunk, akadt, aki szerint nem egyszer törvénytelenül járt el a végrehajtó, például vállalkozói számlát tiltatott le magántartozás miatt, amit amúgy az eljárás kezdetére már ki is egyenlítettek.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.