A közel 680 milliárd forintos iváncsai beruházást az állam is támogatja.
90 millió euróval, vagyis nagyjából 32,3 milliárd forinttal támogatja a kormány a dél-koreai SK-Innovation iváncsai beruházását – írta meg a 24.hu. Januárban jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy a dél-koreai SK Innovation nevű akkumulátorgyártó cég Magyarországon, pontosabban Iváncsán létesít üzemet. Az SK Innovation gyára Szijjártó szerint a legnagyobb zöldmezős beruházás az országban, aminek értékét a bejelentés után 2,3 milliárd dollárra tették, ami közel 680 milliárd forint.
Szijjártó a bejelentéskor arra is kitért, hogy „a beruházásokért folytatott versenyben fontos az állami támogatás”, azonban ekkor még pontos összeget nem mondott. A miniszter pusztán annyit emelt ki, hogy a magyar kormány ehhez a beruházáshoz biztosított támogatása „minden bizonnyal a magyar beruházás-ösztönzés történetének legnagyobb egyszeri beruházási támogatása lesz”. Ez alapján lapunk akkor azt a következtetést vonta le, hogy az iváncsai üzem az eddig rekordösszegnek számító 22 milliárd forintnál is több támogatást kaphat.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.