A szakértők szerint a Fidesz-kormány az inflációt serkenti az extraprofitadóval. Ez is egy olyan újabb kormánydöntés, aminek a levét a kisemberek isszák meg. Orbánék ötödik kétharmada folytatja a gazdasági tombolást, a lakosság elszegényítését!
A Fidesz-kormány mesterien elsajátította az utóbbi években, hogy álcázza aljasságait, miként tévessze meg az egyszerű hétköznapi polgárokat. Akármelyik gazdasági szakember megszólal, mindannyian egyetértenek abban:
Az extraprofitadót is a polgárok fizetik meg.
A GKI gazdaságkutató intézet szakemberei csaknem 500 milliárd forintra becsülik a továbbterhelhető adók mértékét. A legnagyobb nyereségű ágazatokra, mint a bankszektor, az energiacégek, a bioüzemanyag-gyártók, kiskereskedelmi cégek, a kivetett adó 60-300 milliárd forint közötti összeg lesz. Az adó 2023-ban tovább növekszik.
Ráadásul több olyan költsége is van ezeknek a cégeknek, amit a profitból kell nekik kigazdálkodniuk.
A GKI szerint teljesen természetes lesz, hogy megadóztatott vállalkozások áthárítják a költségeket a fogyasztókra. Az áthárítandó adók összege 475 milliárd forint lesz. Az extraprofit adó miatt a fogyasztói árindex 1,6 százalékos növekedése várható, vagyis:
Orbán és alkalmatlan közgazdászai tovább gerjesztik az inflációt!
Mi történik?
Mindaz a pénz, amivel Orbánék szavazatokat vettek maguknak, megintcsak visszakerül hozzájuk, ráadásul kamatostul. Őket persze az nem érdekli hogyan érinti az kisembereket – egészen a következő választásokig.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.