Politika

Eddig voltam fideszes, roha*dékok – össztűz alatt Orbánék, kiakadtak a….

fuggetlennemzet.hu

Ha minden jól megy, 2022. július 1-jétől a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ) napi szintű információi lesznek szinte mindenről, számolt be róla pár napja a 444.

Még június 25-én jelent meg a turisztikai törvény módosítása, amely szerint november 1-jétől már nemcsak a szálláshelyeknek, hanem a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók üzemeltetőinek is regisztrálniuk kell a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltatási Központ (NTAK) rendszerében.

Ez őket érinti:

étterem

büfé

cukrászda

kávézó

zenés-táncos szórakozóhely

gyorsétterem

turisztikai attrakciók: múzeumok, fürdők, fesztiválok, minden, ahol jegyet kell venni

Ha valakinek nem lenne világos, hogy a kormánynak miért van szüksége például a rengeteg hazai büfé adataira, annak az MTÜ a segítségére sietett, amikor október közepén közölte:

Az átállás után látjuk a vendéglátóhelyek kapacitásait, a kihasználtságot és a főbb fogyasztási kategóriákat, mindez érdekes összefüggésekre világít rá. Az attrakcióknál látható lesz, mikor milyen típusú jegyet vásárolnak, mivel fizetnek, és a jegyet mikor használják fel.

Azt még nem tudni, hogy az éttermeknek, büféknek pontosan milyen adatokat kell napi szinten, automatikusan megküldeniük az MTÜ-nek. A napi forgalmi adatot bizonyosan be kell küldeni, de a részletesebb számok köréről később értesítik a regisztrált vendéglátókat.


Támpontot jelenthetnek a szálláshelyek, a szállodákat és panziókat ugyanis 2019 óta rákötötték az NTAK rendszerére. Itt a legfontosabb turisztikai mérőszámokat lehet látni, azaz hogy hány turista, melyik országból, hány napot tölt az adott szálláshelyeken, milyen szolgáltatásokat vesz igénybe, mennyi pénzt költ. Tehát lehet tudni például, hogy egy 53 éves svéd állampolgár 5 ezer forintot költött a szállodai vacsorára és 15 ezer forintot a szállásra egy hajdúszoboszlói négycsillagos hotelben. De nemcsak az állam figyeli a szálláshelyeket, hanem a szálláshelyek is figyelhetik egymást:

név szerinti bontásban nem látják a riválist, de össze tudják hasonlítani foglalási adataikat más hasonló besorolású helyek adataival.

Kovács László, a Magyar Vendéglátó Ipartestület (MVI) elnöke sem tudja, hogy pontosan milyen adatokat kell beküldeni, de nem tart rendkívüli információhasználattól.

Szerinte akár hasznos is lehet a vendéglátóknak a rengeteg napi adat, például az árazásban:

egy adott étterem megtudhatná, hogy olcsóbb vagy drágább, mint a piaci átlag. Tehát a konkurencia megfigyelésében.

A vendéglátósok felháborodtak, és ismét nekiestek a kormánynak, hiszen ezek az adatok szerintük visszaélésekhez vezethetnek.

Eddig voltam fideszes, rohadékok. Most rengeteg embert vesztettek el, mert ez maga a listázás.

– írta valaki, aki fejtette, hogy attól fél, ezeket az adatokat bármikor felhasználhatják ellenük.

Minek kellenek? Mit akartok tőlünk? Nem elég, hogy majdnem kivégeztétek a szektort? Kellenek Lőrincnek a büfék?

– kontrázott rá egy másik vendéglátós.


Sokan azt kifogásolták, hogy egy sima kicsi büfé adataira miért kíváncsi az állam, illetve mit akarnak ezekből ellenük felhasználni.

Szánalmas

– írták többen a vendéglátós csoportokban, amikor meglátták a pontos részleteket.

Az online pénztárgépek miatt már az ország legeldugottabb szegletében működő büfé forgalmi adatairól is mindent tud a NAV, így az MTÜ biztos, hogy ennél specializáltabb részletekre lesz kíváncsi. Persze nem önkéntes a dolog:

aki nem szeretne adatot küldeni, arra a turisztikai ügynökség ráküldheti a hatóságokat, például az illetékes jegyzőt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top