Politika

Lejáratta magát a miniszterelnök, a saját érvelését fordították ellene

nyugatifeny.hu

Van, akiket nem lehet hülyének nézni.

Kedden megszavazta az Országgyűlés Orbán Viktor fizetésemelését, amely

közel kétszeresére emelkedett

a döntésnek köszönhetően. A miniszterelnök mostantól bruttó 4 millió 800 ezer forintot vihet haza.

A kabinet az emelés mellett azzal érvelt, hogy a kormányfő az ötödik legrosszabbul kereső miniszterelnök az Európai Unióban. Ezt kapcsolatban azonban a Pedagógusok Szakszervezete sem hagyhatta szó nélkül: míg a miniszterelnök fizetése a 23. volt a rangsorban, a pedagógusi fizetések a második legalacsonyabbak a 27 ország között,

csak a bolgárok keresnek rosszabbul.

Felháborítónak tartom” — mondta a miniszterelnök béremeléséről a PSZ elnöke. “Orbán Viktor bérével tudott foglalkozni a kormány, a pedagógusok bérével pedig nem tudott, pedig ez az egész társadalomra

nagyon komoly veszélyt jelent, ha záros határidőn belül nem oldják meg ezeket a feszültségeket

— jelentette ki Szabó Zsuzsa.


Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke is felhívta rá a figyelmet, e területen dolgozók bére is a lista végén található. Soós Adrianna megjegyezte, számos országban a magasabb bérezés mellett a munkaidő is rövidebb, így

a különbség még jelentősebb.

(hvg.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top