Politika

Semjén Zsolt úgy tudja, Magyarország Európa legbiztonságosabb állama

nyugatifeny.hu

A nyugalom szigete.

Magyarország a zsidóság szempontjából is

Európa egyik, ha nem a legbiztonságosabb országa

— jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Európai Zsidó Szövetség (EJA) konferenciáján hétfőn Budapesten. A politikus kijelentette, Magyarország “továbbra sem enged” semmifajta antiszemita-jelenségnek, legyen az szélsőjobboldali, szélsőbaloldali, dzsihadista jellegű vagy Izrael-ellenes.

Azt is mondta, a zsidó felekezetek és a magyar állam viszonya “tökéletesen rendezett“, minden zsidó intézményt, óvodát, iskolát, kórházat, szociális intézményt az állam finanszíroz, pontosan úgy, mint a hasonló feladatot ellátó állami intézményeket. Azt elfelejtette említeni, hogy számos magánkézben lévő intézmény van az országban.

Menachem Margolin rabbi, az EJA elnöke köszöntőjében arról beszélt, Európában a zsidó közösségek egyik legnagyobb problémája a vallásszabadság korlátozása. Több országban betiltották vagy be akarják tiltani a zsidó rituális élet szempontjából fontos kóser vágást és a gyermekek körülmetélését.


Köves SlomóEgységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) — Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija arról beszélt, Magyarország az egyik legbiztonságosabb hely ma az európai zsidóság számára. A magyar zsidó közösség a reneszánszát éli, ugyanakkor a közösség vezetőinek számos kihívással kell szembenézniük.

(MTI nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top