Politika

Szijjártó meglépte: 70 milliárd forint támogatás jutott Erdélybe – közölte, minden magyar felelős minden magyarért

thepost.hu

A magyar kormány folytatja az erdélyi mezőgazdasági feldolgozóegységek számára megítélt támogatások kifizetését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a közmédiának a Maros megyei Kerelőszentpálon, ahol a magyar állam támogatásával létrejött gabonafeldolgozó üzemet látogatta meg.

A miniszter elmondta: Magyarország az elmúlt években 70 milliárd forintnyi beruházásösztönzési támogatást juttatott Erdélybe, amelynek segítségével 135 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre mintegy 6000 kisebb, közepes és nagy vállalat. Az idén 53 mezőgazdasági nagyberuházás jött létre, együttesen 40 milliárd forint értékben, amelyekhez a magyar kormány 20 milliárd forint támogatást biztosított. Mindennek köszönhetően lehetővé vált az erdélyi gabonatárolási és gabonafeldolgozási kapacitás jelentős, 40 ezer tonnás növelése. “Ez azt jelenti, hogy az itt élő gazdálkodóktól meg tudják vásárolni a terményeket, azokat fel tudják dolgozni, és úgy tudják értékesíteni a piacokon. Ez hatalmas előrelépés az itt élő gazdálkodók számára” – fogalmazott a miniszter.

“Mivel a program ilyen sikeres, úgy döntöttünk, hogy folytatjuk (…), és újabb 6,5 milliárd forint értékben írtunk ki pályázatot újabb mezőgazdasági feldolgozóipari beruházásokra. Erre több mint 50 pályázat be is jött, ezek feldolgozását meg is kezdtük, és a jövő évben tudjuk folyósítani majd az újabb támogatást” – nyilatkozta a miniszter.


Szijjártó Péter leszögezte, a magyar kormány vallja, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért Magyarország a szívén viseli a határon túli magyar közösségek helyzetének a folyamatos javítását. Megjegyezte: azért nyújtottak gazdasági támogatásokat, mert a határon túli magyar közösségek, így az erdélyi is azt kérte a magyar kormánytól, hogy segítsen a gazdasági megerősödésben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top