Mélyen a zsebünkbe kell nyúlni.
A csütörtök esti Egyenes Beszéd vendége volt Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének korábbi főtitkára, a DK gazdasági szakpolitikusa.
Dávid Ferenc a műsorban elmondta: a kormány a költségvetésben 2000 milliárd forintos lyukat akarnak betömni, ami
egyértelműen megszorítást jelent.
A jelenlegi napirenden lévő javaslatok szerinte előrevetítik a megszorításokat.
A tervek szerint
a népegészségügyi termékadó a müzlikre, a gyümölcspépekre és a tésztákra is fog vonatkozni,
amely 25-30%-os adókulcs kivetését jelenti. A termékadót szerinte a termelőn csapódik le, aki azt tovább passzolja a kereskedőnek, ő pedig a vásárlókra fogja terhelni.
Az intézkedések kiszélesítenék az adók által érintett termékek körét, és ezáltal 80-100 milliárdos bevételre tehetne szert a kormány. “A vágtató inflációt ilyen intézkedéssel nyilvánvalóan
tovább generálják“
— jelentette ki. A politikus “rettenetesen rossz intézkedésnek tartja” a terveket.
A képviselő bicskanyitogatónak tartja, hogy “elrettentő erővel bíró hadsereget” akar létrehozni a magyar kormány. “Szeretném megkérdezni,
kivel állunk harcban?“
— tette fel a költői kérdést Dávid Ferenc.
Nagyon kemény megszorító csomagnak tartja az extraprofitadót. A jelenlegi gazdasági helyzetben követhetetlennek tartja a drágulás.
“A magyar kormány hibája, hogy ilyen magas az infláció“
— jelentette ki a gazdasági szakember. Hozzátette, az elmúlt 5-6 év átgondolatlan intézkedései vezettek a jelenlegi inflációs helyzethez.
Az interjút itt lehet visszanézni:
(Egyenes Beszéd nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.