Az Eurostat hétfő este tette közzé a 2021-es mérései eredményét, mely a lakosság tényleges fogyasztását mutatja EU-tagállamonként. Magyarország az előkelő második helyet foglalja el a listán, hátulról. Nálunk már csak a bolgárok élnek rosszabbul. Ahogy haladunk, már ott sem sokáig.
Annak ellenére, hogy a vámpírkormány szerint Magyarország igenis nagy ütemben fejlődik, a statisztikák pontosan ennek az ellenkezőjét mutatják. Az Eurostat tavalyi mérései azt mutatják meg, hogy mennyit tud elkölteni egy adott személy egy évben árukra és szolgáltatásokra.
A magyarok élnek a legrosszabbul, Bulgária után.
Ezt mutatják a számok, amik valós eredményt adnak, hiszen az adatokat a vásárlóerővel korrigálva adták közzé, így tehát jól bemutatják, melyik tagállamban mekkora az anyagi jólét. Luxemburg bizonyult a legjómódúbb országnak, az EU-tagorszákon belül. Magyarország fej fej mellett az utolsó előtti helyre került.
Orbánék 10 éve alatt alig 6% fejlődés.
Ezt onnan lehet tudni, mivel a 2011-es adatok szerint hazánk 64%-ról csupán 70%-ra tudott fejlődni. (A 100% jelen esetben az EU-átlag.) A mérések azt is megmutatják, hogy az utóbbi években, a régióban hogyan fejlődtek a szomszédos országok is. Ezek az eredmények is megdöbbentőek.
-
Románia: 54-ről 82 százalékra erősített,
-
Lengyelország: 73-ról 84-re,
-
Horvátország 62-ről 73-ra,
-
Csehország: 76-ről 85-re,
-
Szlovákia: 75-ről rontott 70 százalékra.
Ebből is látszik, hogy országunk csekély erősödése kifejezetten gyengének számít, hiszen minden környező ország lekörözött már minket. A kaviárkormány agymosásával ellentétben, a magyarok egyáltalán nem élnek jól. Keleti szomszédaink, a románok viszont elképesztő fejlődésen mentek át az elmúlt években.
Hazánk nem előre megy, inkább csak igyekszik túlélni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.