Politika

Menczer Tamás keményen üzent mindenkinek: aki elárulja a külhoni magyarokat…..

thepost.hu

Ha a kormány nem áll ki a külhoni magyarokért, akkor senki nem fog – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budaörsön.

Menczer Tamás közölte: a kormány mindig a párbeszéd pártján áll a szomszédos országokkal. A politikus a Magyar táj magyar ecsettel című kiállítás megnyitóján azt mondta, hogy a kormány felfogása szerint minden magyar felelős minden magyarért.

“Amelyik magyar politikus az egyik magyart elárulja, az bármikor elárulja a másikat is, aki elárulja a külhoni magyarokat, az bármikor képes elárulni a határon belüli magyarokat is” – fűzte hozzá az államtitkár. Az államtitkár elmondta: Magyarország még egy ilyen járványos időszakot követően is erős.


A gazdaság erős lábakon áll, a magyar emberek lelkileg és testileg is erősek, hiszen példaértékűen védekeztek és védekeznek a vírus ellen – közölte. Menczer Tamás hozzátette: egy ilyen nehéz időszak után is felfelé ívelő pályán van az ország, és az erősekkel sokan keresik a szövetséget. Ez jó Magyarországnak, jó a külhoni magyaroknak – fűzte hozzá.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top