Politika

Pintér Sándor szerint azért van rendőrhiány mert dübörög a magyar gazdaság

thenews.hu

A belügyminiszter egy interjúban megerősítette: valóban rendőrhiány van Magyarországon, de úgy látja, hogy a háttérben leginkább a jól működő gazdaság áll, a hivatásos múlttal rendelkezőket ugyanis ott is szívesen látják. Pintér Sándor az oktatási és egészségügyi tervei mellett arra is kitért, hogy szükség van-e csendőrségre, sőt azt is elárulta, hogy tervezi-e már a nyugdíjba vonulást.

Portréinterjút készített Trócsányi László volt igazságügyi miniszter Pintér Sándor belügyminiszterrel. Amikor a Károli Gáspár Református Egyetem rektora azt kérdezte a tárcavezetőtől, hogy minek látja magát, Pintér Sándor azt felelte: „rendőrnek”.

„A pályafutásomat a rendőrség alapozta meg, a jogi ismereteknek a megszerzése, betartása, betartatása, a fegyelem kérdése, a szervezés és az irányítás összhangja – ezek azok a tulajdonságok, amelyek a Belügyminisztériumnak minden más területére is ki kell hogy terjedjenek” – idézte a beszélgetésből Pintér Sándor szavait az Infostart.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy Orbán Viktortól csak kereteket kap, és bár 126 nap múlva a legtovább hivatalban lévő magyar belügyminiszter lesz, egyelőre nem tervezi a nyugdíjba vonulást.

Pintér Sándor reagált a Mi Hazánk ötletére is, miszerint vissza kellene hozni a csendőrséget – ha már a kormány vármegyékben és főispánokban gondolkodik.

„Csendőrségre nincs szükség” – mondta a belügyminiszter, aki a rendőrhiányról is beszélt. Elismerte, hogy van hiány, de álláspontja szerint az elsősorban azért alakult ki, mert a gazdaság jól megy, a hivatásos múlttal rendelkezőket pedig ott is szívesen látják.
Oktatásról, egészségügyről


Pintér Sándor szerint az oktatásban a gyerekek érdeke az első, azért a tanároknak meg kell mondaniuk, hogy mekkora az optimális osztálylétszám. Hozzátette, hogy ősszel a diákok képességeit is fel kell mérni.

Kitért arra is, hogy ahogy az oktatásban a diákok, úgy az egészségügyben a betegek érdekeit kell szem előtt tartani, egyúttal az ágazat átszervezésére is ígéretet tett.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top