Politika

A kormány elégedett: 2010 óta több mint duplájára emelkedtek a minimálbérek, ami tolóhatást gyakorolt a többi bérre is.

fuggetlennemzet.hu

A járványkezelés egyértelműen eredményes volt a bérek szempontjából is, a kormány újraindította a gazdaságot, Magyarország továbbra is a gazdasági növekedés pályáján áll – hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön, sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiemelte: 2010 óta több mint duplájára emelkedtek a minimálbérek, ami “tolóhatást” gyakorolt a többi bérre is. Elmondta, a foglalkoztatás területén a rendszerváltás óta nem látott változások történtek, Magyarországon jelenleg 4,7 millióan dolgoznak, 260 ezer alá csökkent a regisztrált álláskeresők száma.

Az államtitkár ismertette, hogy 2021 január-májusban a tizenegy évvel ezelőttihez képest a bruttó keresetek 109 százalékkal, a nettó keresetek kedvezmények nélkül 112,5 százalékkal, a családi kedvezményekkel számolt nettó keresetek pedig 119 százalékkal emelkedtek. Kijelentette, kilenc éve folyamatosan emelkedtek a reálbérek is. A nettó átlagkereset vásárlóértéke jelenleg több mint 60 százalékkal nagyobb, mint tíz éve.

Az államtitkár kitért arra, hogy a családi kedvezmények révén az egy gyermeket nevelők keresetének reálértéke több mint 67 százalékkal, a kétgyeremekeseké 85 százalékkal, a háromgyerekeseké pedig 98 százalékkal nőtt 2010-ről tíz év alatt 2020-ra. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt megelőzően, a szocialista-liberális kormányok idején 8 év alatt a reálkeresetek mindössze 13,8 százalékkal emelkedtek, és nem volt családi kedvezmény.

Bodó Sándor rámutatott arra, hogy a járvány idején voltak kritikus napok a munkaerőpiacon is, de a kormány elkötelezett volt a munkahelyek megvédése, újak teremtése mellett. A bérek emelkedése pedig azt mutatja, hogy nemcsak a munkahelyeket sikerült megvédeni, hanem a fizetéseket is – tette hozzá.


A kormány folytatja az adócsökkentés politikáját, ami segíti a munkaadókat a bérek emelésében, nagyobb mozgásteret biztosít számukra. A gazdasági növekedésnek köszönhetően a kormány eddig is átfogó béremelési programban gondolkodott, és biztosítja továbbra is a munkát terhelő adók csökkentésével a béremelés lehetőségét – mondta az ITM államtitkára.

Bodó Sándor kiemelte, Magyarország Európa legalacsonyabb társasági adóját biztosítja a vállalkozásoknak és az egyik legalacsonyabb személy jövedelem adót a munkavállalóknak. A nagycsaládosoknak már most sem kell, a 25 év alatti fiataloknak pedig januártól nem kell jövedelemadót fizetniük.

Az ITM államtitkára hangsúlyozta, a kormány célja, hogy a minimálbér tovább emelkedjen 200 ezer forintra, a nemzeti konzultáció is erről szól. A kormány ennek érdekében kész újabb könnyítéseket adni vállalkozásoknak – jelentette ki.

Kérdésre válaszolva Bodó Sándor elmondta, hogy a munkaadók a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara keretében számításokat végeznek a minimálbér 200 ezer forintra való emelésének költségvonzatáról, ezt mérlegelve lehet majd kormányzati döntést hozni a közterhekről az emelés érdekében.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top