Politika

FRISS: Béremelést ígért a szakdolgozóknak az új egészségügyi államtitkár

nyugatifeny.hu

Arról is beszélt, hogy az egészségügy “sokkal jobb állapotban van, mint amit feltételezünk róla”.

Félórás előadást tartott az IME (az egészségügyi vezetők szaklapja) Országos Egészség-gazdaságtani Konferencián Takács Péter, az ágazatért felelős államtitkár, aki az eddigiekhez képest valamivel többet mondott a kormány egészségügyi célkitűzéseiről.

Takács Péter részletezte a kormánynak az egészségügy átalakítását érintő terveit. További központosításról, valósághű Covid-adatokról, szakdolgozói béremelésről, valamint a kisvárosi kórházak és az alapellátás átalakításáról is beszélt.

“A pandémia alatt fel lehetett mérni, melyek az ellátórendszer erősségei és gyengeségei, és megnyílt a lehetőség arra, hogy összeálljon egy olyan csapat, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ), amely operatív irányítóvá vált, és az is marad”

— fogalmazott az államtitkár, hangsúlyozva:

három fő célkitűzés köré épül fel a kormány egészségpolitikája, és mindent ennek a hármas célnak fognak alárendelni.

Az első legfontosabb cél az egészségben töltött évek számának növelése, hogy közelítsünk az uniós átlaghoz. Ennek jelmondata: arccal a prevenció felé. Az államtitkár megígérte, a korábban fiókba került programokat előszedik, valamint erősítik a lakosság egészségtudatosságát – például a népegészségügyi termékadókkal. Beszélt az üzemorvosok szerepének és feladatkörének bővítéséről is.


A második fő cél az otthonhoz közeli ellátórendszer erősítése, ráadásul ezeket megfelelő minőségben kell a lakosságnak kínálni, mivel jelenleg óriási egyenlőtlenségek vannak a hozzáférésben.

“Nagy hiba lenne kórházbezárásokról beszélni”

— fejtegette az államtitkár, hozzátéve, egyesével meg kell nézni, hogy melyik kórházban milyen ellátási portfólió nyújtható. Említette, hogy dinamikusabb, tartósabb ápolást kell nyújtani a rászorulóknak. A tervek szerint a kisvárosi kórházakat járási egészségközpontokká fejlesztik, ahova beköltöztetnék a járási háziorvosi praxisközösséget is. Ennek előfeltétele,

hogy átalakítsák a teljesen széttöredezett alapellátást.

Harmadik fő célként az egészségügy reagálóképességének javítását nevezte meg az államtitkár, aki az alapellátás és a kórházi ellátás közötti rendszer átalakításának tervéről is beszélt.

Mint elmondta, vizsgálják, hogy a jelenleg önkormányzati irányítás alá tartozó, 100 óránál nagyobb kapacitással rendelkező szakrendelők átkerüljenek-e az Országos Kórházi Főigazgatósághoz. Ha ez megvalósul, létrejön egy olyan ellátási piramis, ami az otthonközeli ellátások megerősítését szolgálja, és fejleszti az egészségügy reagálóképességét is.

Az egészségügyi államtitkár kitért a szolgálati jogviszonyról szóló törvényre is, amit folyamatosan fejlesztenek, intenzíven egyeztetnek erről a kórházakkal, tegnapelőtt pedig két órát tárgyalt Kincses Gyula orvoskamarai elnökkel. Hangsúlyozta: jó lenne, ha megjelenne a bérezésben a minőség és a teljesítmény is, és nemcsak az orvosoknál, hanem a szakdolgozóknál is.

“Van arra kormányzati szándék, hogy a szakdolgozók bére kövesse az orvosokét, hogy ne nyíljon tovább a bérolló. Ha legközelebb orvosi bért emelünk, akkor a szakdolgozói bérekkel is foglalkozni kell”

— fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, már dolgoznak a szakdolgozói béremelés módszertanán.


A kórházfinanszírozással kapcsolatban kiemelte, meg kell határozni, hogy a kórházaknak mennyi esetszámot kell ellátniuk, és ezek alapján jelölnék ki az egyes kórházak gazdálkodási kereteit. Az államtitkár elmondásai szerint, a szakmával egyeztetett programok és tervek kerülnek majd a kormány elé.

A koronavírus miatti egészségügyi rendszer átalakításával kapcsolatban elmondta, a harmadik hullámtól kezdve az egészségügyi ellátórendszert egy új irányítási modellbe szervezték. A kórházak már nem magukra hagyott dzsungelharcosként küzdöttek a feladattal, hanem területi egységbe szerveződve, megyei irányítási struktúrát létrehozva dolgozhattak, Budapesten pedig hat ellátórégió létrehozásával segítették a munkát.

Takács Péter szerint a kórházak közötti feladatmegosztásnak köszönhetően tudtak humánerőforrást felszabadítani, és átállni egy rendkívüli helyzetre.

“Ez olyan jól működött, hogy a harmadik és negyedik hullámban a normál betegellátó tevékenységnek már nem kellett komoly kárt szenvednie:

míg az első két hullámban az elektív műtétek a békeidő 25 százalékára estek vissza, addig a harmadik és a negyedik hullámban ez az arány már 75, illetve 82 százalék volt. Tehát a rendszer bizonyított”

— vélekedett az államtitkár.

Kitért arra a kérdésre is, miért magas Magyarországon a Covid-halálozás: az államtitkár ezt azzal magyarázta, hogy a bemeneti és kimeneti oldalt is a legszélesebben határozták meg, ami egy “nagyon őszinte” számot adott.

“Nálunk – Németországgal ellentétben – nemcsak a PCR-tesztes diagnózist, hanem a klinikai diagnózist is elfogadták. Vagyis, akinek a röntgenképén egyértelmű volt a fertőzés, az Covid-pozitív beteggé vált. Az is Covid-halottnak számított, akinek súlyos alapbetegsége mellé jött a fertőzés, és ha csak mellékes ok volt a fertőzés – például, akit úgy ütött el a villamos, hogy közben covidos volt –, az is bekerült a Covid-statisztikába”

— fejtegette az egészségügyi államtitkár.


Takács szerint ez is maga a bizonyíték arra, hogy

az egészségügyi ellátórendszer sokkal jobb állapotban van, mint amit feltételezünk róla,

mert ha összehasonlítjuk a térség országaival a standardizált többlethalálozást, akkor messze verjük a lengyeleket, a cseheket és a szlovákokat is.

Takács a járvány egyik legnagyobb sikertörténetének nevezte az oltási programot, amihez kellett

egy bátor kormányzati döntés a keleti vakcinákról,

illetve az egészségügyi ellátórendszer rendkívüli szervezettsége.

(24.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top