Politika

Megdöbbentő videó került elő Pataky Attiláról: Az SZDSZ-ben találtam meg a helyem, mert ott vannak egyéniségek, akikre fel tudok nézni

thepost.hu

Kordokumentum.

Pataky Attila még 1989-ben, a Rockkalapács című műsorban nyilatkozta, hogy belépett az SZDSZ-be, mert ott talált olyanokat, akikre fel tud nézni — szúrta ki a 444 olvasója a Youtube-on a videót.

Az adásban a riporter Nagy Feró volt. Pataky azt mondta neki:

“eljött a pillanat, amikor nyilatkozni kell, felelősséggel, hazaszeretettel, emberszeretettel, és tenni is a dologért”.

Hozzátette, ő

az SZDSZ-ben találta meg a helyét,


azért, mert ott talált olyan egyéniségeket, akikre fel tudott nézni.

Patakyról legutóbb akkor hallhattunk, amikor a novemberi “békemenetről” nyilatkozott. Akkor úgy fogalmazott:

“A Kárpát-medence magyarságának ez a dolga: a fény és a szeretet felmutatása. Ezt, amit most látsz a világban: káosz. És ezt kik csinálják? A káoszteremtők.

Mi pedig kimegyünk a Békemenettel,

a szeretetet demonstráljuk.

Én egyetlen egy Békemeneten nem voltam, amikor Kanadában voltam zenélni. De most is voltam, ahogy mentünk, a tekintetek, egyszerűen

tapintani lehetett a szeretetet.

Jó, azt mondják, nem lehet kimutatni, nem megfogható. Hát az volt az, amikor ott mentünk. Összerezgett a lelkünk. Én azt éreztem, mindenki azt akarja, amit én: boldogságot, egészséget, szeretet, szerelmet, nyugalmat, jövőképet, látható jövőképet”.

A kordokumentummal is felérő videó legérdekesebb részét itt tudod megnézni:



forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top