Politika

Tóth Gabi beolvasott a kommentelőknek: Aki szereti a hazáját, az nem támad engem!

thepost.hu

Nem érti a bántó kritikákat.

Interjút adott a Pesti TV nevű fideszes propagandatévének Tóth Gabi. A közismert énekesnő Bohár Dánielnek adott interjújában a gyermeknevelésről, a zenéjéről, vallásos hitéről, valamint az őt ért kritikákról is beszélt. Arról beszélt, a gyermekáldás családdá kovácsolta őket a gyermekével és a férjével, ami új perspektívába helyezte az életét.

Az interjúban hamar rátértek a kritikákra, amelyről a fideszes újságíró azt mondta, az őt ért kritikák megerősítik abban, hogy jó úton halad. Tóth Gabi erre reagálva azt mondta, nehéz átélni, hogy az őt ért kritikák a családjában is lecsapódnak, és emiatt bűntudata is van néha.

“Én magam azt érzem, hogy isteni gondviselés alatt állok“

— jelentette ki. Szerinte Bohárral ugyanez a helyzet, ahogy mindenki mással is, “aki kiáll, és mer a saját értékrendjéről beszélni“. Azt nehezen éli meg, amikor a családján lecsapódik az őt ért kritika, és az megviseli őket.


Azt mondta, régebben is kapott kritikákat, azonban először intenzíven a pozsonyi csatáról szóló videoklipje után kapta töményen a bírálatokat.

Elmondta, mindig őszintén beszélt a hitéről, de csak az utóbbi időben került fókusz a vallásosságára. Felszabadulásként élte meg, hogy őszintén beszélhet a hitéről, mert régen ez szerinte nem érdekelte senkit.

Azt mondta, korábban a tájszólása miatt beszédtechnika-tanárhoz küldték, ami miatt úgy érezte, nem lehet önmaga. A Budapestre kerülését nagyon nehezen élte meg, és hétvégente szinte menekült haza Tapolcára, mert hiányzott neki a vidéki élet.

Egy idő után megszokta a nagyváros légkörét, és megszerette a fővárost. Nehezen élte meg, hogy a nővérével, Tóth Verával összehasonlították, ami rosszulesett nekik, de nem tudott éket verni közéjük.

Bohár azt mondta, nagy a különbség az online és a személyes tér között, ugyanis az interneten nagyon sok kritikát kapnak, személyesen viszont inkább több a dicséret. Tóth Gabi erre reagálva azt mondta, nem tapasztalja az utcán azt a gyűlöletet, amit a közösségi oldalakon és a különböző médiumok által kap.

Ezután “agresszív és hangos kisebbségről” beszéltek, akik ontják magukból a gyűlöletet, de az énekesnő szerint azok vannak többen, akik az értékeket képviselik.

“A mi fajtánk, akik büszkék az értékeikre“

— mondta, majd hozzátette, hogy nekik a szüleik szilárd értékrendet adtak át. Szerinte a gyűlölködők között nagyon sok az ateista, Tóth szerint azonban mögöttük biztos hátország van.

A gyűlöletet manipulált, médiumok által gyártott hadjáratnak tartja, és szerinte a kritizálók többsége a való életben nem is létezik. A tehetségét Istennek tulajdonítja, és elmondása szerint az egész életét ennek megfelelően éli. “Mindnyájan Isten gyermekei vagyunk” — mondta.

“Aki szereti a hazáját, büszke a hagyományaira, büszke azokra a gyökerekre, a szüleivel, családjával mély, szoros kapcsolatot ápol, az nem érzi ezt irántam, az nem támad.

A valóban fontos emberek nem támadnak“

— jelentette ki. Szerinte nem véletlenül született valaki magyarnak, mindennek oka van.

A teljes interjút itt lehet megnézni:


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top