Politika

Döbbenetes levéllel alázta meg a tanárokat Pintér Sándor minisztériuma

thepost.hu

Béremelés helyett.

Lesöpörte az asztalról a Belügyminisztérium a tanárok kéréseit — írta a Telex szerdán.

A BM a szakszervezeteknek küldött egy levelet, amelyből kiderül, hogy a tanárok kéréseiből gyakorlatilag semmi nem valósul meg.

A kérésre, hogy a pedagógusok bére a kormány által bejelentett 10 százalékon felül további 45 százalékkal nőjön, azt felelték: a következő két évben legalább 10-10 százalékos emelés lehet, ennél nagyobb mértékű emelés akkor lehetséges,

ha a gazdaság jól teljesít.

A szakszervezetek az oktatási dolgozók béremelését is kérték, hogy az ne legyen kevesebb a közalkalmazotti bérnél. Erre azt válaszolta a BM:

„a garantált bérminimum jelentős emelése az esetükben szinte kivétel nélkül jelentős bérnövekedést jelentett”.


A heti óraszám csökkentésének kérése a tárca szerint

nem tekinthető reálisnak.

A kérésre, hogy a pedagógiai/gyógypedagógiai asszisztensek legfeljebb heti 35 órán át legyenek beoszthatóak, azt felelte a tárca, hogy a kérés okafogyott, mivel szerintük a gyakorlatban most sincs heti 35 óránál tovább tartó beosztás.

Az új tárgyalási időpontot a pedagógusok követeléseiről augusztus 10.-ben határozták meg.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top