Politika

Orbán Viktor a vietnami nemzetgyűlés elnökével tárgyalt – mutatjuk mi a tervük

thepost.hu

Egy örökre szóló barátság köttetett.

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta kedden Vuong Dinh Hue-t, a vietnami nemzetgyűlés elnökét; a megbeszélésen a két ország közötti együttműködés elmélyítéséről volt szó – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Vuong Dinh Hue személyesen is gratulált Orbán Viktornak az elsöprő választási győzelemhez, amely őszerinte azt bizonyítja, hogy a magyar kormány munkája során a magyar emberek, a magyar nép érdekeit helyezi az első helyre.

A tárgyaláson – melyen részt vett Varga Judit igazságügyi miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Csák János kulturális és innovációs miniszter is – elégedetten állapították meg, hogy


immár minden évben 200 vietnami diák tanulhat ösztöndíjjal Magyarországon, és növekszik a két ország kereskedelmi volumene is.

A magyar és a vietnami fél is nyitott az együttműködés fokozására a katonai biztonság, a hadiipar, a turisztika, a mezőgazdaság és a gyógyszeripar területén is – hangzott el.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top