Politika

Fidesz: Gyurcsány akarja megszüntetni a rezsicsökkentést

MTI/SZM – Címkép: MTI/Koszticsák Szilárd
A Fidesz szerint, ha a baloldalon múlott volna, akkor egy napig sem lett volna rezsicsökkentés Magyarországon.

Miután a kormány bejelentette a rezsicsökkentés részleges megszüntetését, a Fidesz kiadott egy közleményt, amelyben azt írják:

„Gyurcsányék megint hazudnak, egyedül Gyurcsány akarja megszüntetni a rezsicsökkentést.”

Dobrev Klára, a DK EP-képviselője korábban elmondta, az Orbán-kormány politikailag megbukott, illetve a “rezsicsökkentés megbukott”.

A Fidesz azt írta: ha a baloldalon múlott volna, akkor egy napig sem lett volna rezsicsökkentés Magyarországon. Gyurcsányék szerintük kormányzásuk alatt duplájára emelték az áram árát, háromszorosára a gáz árát, nem szavazták meg a rezsicsökkentést és több éve az eltörlését követelik.


A párt szerint a rezsicsökkentés kilencedik éve – a jelenlegi háborús energiaválságban is – védi a magyar családokat. A Fidesz szerint a rezsicsökkentés továbbra is fennmarad, ezt szolgálja a rezsivédelmi alap és a kormány mostani döntése is.

A kommüniké szerint a kormánypártok egyetértenek azzal, hogy a jelenlegi háborús energiaválságban nem fér bele a korlátlan mennyiségben fogyasztható a csökkentett árú energia.

A magyar családok háromnegyede átlagfogyasztó, őket továbbra is 100 százalékban védi a rezsicsökkentés, és az átlagfogyasztásig továbbra is mindenki havi közel 159 ezer forintot spórol meg a rezsicsökkentéssel – olvasható a Fidesz közleményében.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top