Belföld

Rendkívüli: Egyre több helyen van vízhiány Magyarországon

(Kiemelt kép: delmagyar.hu)

Az ország több településén is korlátozásokat vezettek be.

A jászberényi képviselő-testület kedden rendkívüli ülésen fogadta el a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. egységes vízkorlátozási tervét. A településen locsolási tilalmat rendelhetnek el reggel hat és este 22 óra között. Az intézkedést az indokolja, hogy a várost vízzel ellátó kutak vízhozama a szárazság miatt jelentősen lecsökkent, míg a fogyasztásra való igény ezzel párhuzamosan megnőtt – írja a Szoljon.hu.

Az ülésen Kocza Imre, a TRV Zrt. főmérnöke emlékeztetett, már 2016-ban körvonalazódott, hogy a vízbázis, amire 37 kútjuk létesült, nem stabil. A kutak vízhozama egyre csökken, ezért valamilyen intézkedést tenni kell annak érdekében, hogy szavatolják a biztonságos ellátást.

“Az előző esztendőig nem voltak ellátási gondok. Tavaly januárban az önkormányzattal közösen két víztermelő kutat újítottunk fel. Ezekből plusz vizet nyertünk, de nem kaptunk annyit, amennyire számítottunk”

— tájékoztatott a szakember.

Kocza Imre elmondta, jelenleg 7400 – 7500 köbméter vizet szolgáltatnak naponta, ami azt jelenti, hogy

1200 köbméterrel több vízigénye van jelenleg a településnek.

Budai Lóránt polgármester az ülésen arról beszélt, bízik abban, hogy a vízkorlátozási terv segít megoldást találni az ellátás biztonságára.

“Ez egy olyan helyzet, amely ilyen mértékben még nem fordult elő Jászberényben. A tapasztalataim viszont pozitívak, szeretném megköszönni a lakosság hozzáállását”

— hangsúlyozta a városvezető.


A TRV Zrt. a nulladik fokozat, azaz a napi locsolási tilalom elrendelését indítványozta az önkormányzatnál. A társaság tájékoztatása szerint ez a szint a vízkorlátozás egyik legalapvetőbb eszköze. Bevezetése elsősorban a csúcsvízigények kielégítése miatt történhet. A település egészére 6 és 22 óra között rendelhető el, amennyiben a várható vízfelhasználás eléri vagy nagyban megközelíti a maximálisan kitermelhető vízmennyiséget.

A társaság először szeretné felhívni a lakosság figyelmét arra, hogyan tud tudatosan vizet használni. A fokozat elrendelését követően tilos a közparkok, házikertek tömlős locsolása reggel 6 órától este 10 óráig. Ugyancsak tiltott tevékenység a járdák és utak mosása, automata öntözőrendszerek működtetése, járművek tömlős mosása és az úszómedencék töltése.

Solymár önkormányzata is a honlapján közölte, hogy

a település egyes részein vízhiány alakult ki.

Az önkormányzat a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) tájékoztatása alapján felhívta a lakosok figyelmét, hogy a hajnali öntözések, locsolások fokozottan mértékben terhelik az ivóvíz hálózatot, ezért Solymár egyes részein kedd hajnalra már vízhiány alakult ki.

Mint közleményükben írták, a fokozott vízkivétel miatt a solymári ivóvíz-tározók nem tudnak feltöltődni, ami tartósabb vízhiányt is eredményezhet a nyári szárazabb hónapokban.

Hozzátették, a szolgáltató tájékoztatása szerint dolgozik a hiány megszüntetésén, tartós megoldást azonban a kapacitások növelése hozhat. Ennek érdekében a DMRV kapacitásnövelési beruházásokat fog elvégezni az érintett szolgáltatási területen.

(szoljon.hu / 24.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top