Politika

Most már elég volt! – Kiakadt Orbán az őt kritizáló képviselőkre

thepost.hu

Megpróbált visszavágni.

Beszámoltunk arról, hogy több tucat EP-képviselő, köztük néppárti politikusok is, levélben kérték Orbán Viktortól, hogy ne ukránok élete árán valósítsa meg saját politikai érdekeit.

“Arra kérünk, hogy állj a történelem jó oldalára a magyar emberekkel együtt, akik egyértelműen szolidárisak Ukrajnával.

Arra kérünk, hogy viselkedj valódi európaiként”

– áll a levélben.

Orbán Viktor válaszlevelet intézett a 44 képviselőhöz, amelyben azt írta: az orosz-ukrán háború kapcsán Magyarország álláspontja kezdettől fogva világos volt,


„elítéljük az Ukrajna területi szuverenitása elleni orosz támadást, a Budapesti Egyezmény megsértését. Békét akarunk.

A fegyveres konfliktust be kell fejezni,

a vitákat tárgyalás útján kell rendezni. Segíteni kell Ukrajnát, és gondoskodni kell a menekültekről.

Eddig közel 800 ezer menekült érkezett Ukrajnából Magyarországra, akiket élelemmel, szállással, gyógyszerrel láttunk el.

A gyermekek számára oktatást, a felnőttek számára munkát biztosítunk. Magyarok tízezrei fogadták be az otthonukból menekülőket, gyűjtöttek adományt, vállaltak önkéntes munkát. Mindeközben Ukrajna számára humanitárius segítséget, adományokat, élelmet, üzemanyagot, gyógyszert küldtünk és küldünk”.

Orbán szerint mindezért Magyarország és polgárai nem sértő és kioktató hangnemet, hanem elismerést és köszönetet érdemelnek. KiakadtMagyarország alkotmánya védi a vallásszabadságot, ezért egyházi vezetők szankciós listára helyezését, a hívektől való elszigetelését

Magyarország soha nem fogja támogatni.

A béke az egyházak tevékeny szerepvállalásával állhat csak helyre. Ez a véleményünk előzetesen valamennyi tagország előtt ismert volt – húzta alá a miniszterelnök.

Hozzátette: Magyarország az eddigi hat szankciós csomag elfogadása során mindent megtett annak érdekében, hogy az európai egység fennmaradjon.

„Tettük ezt úgy, hogy egyre nehezebb volt érvényre juttatni azt a korábban konszenzuson alapuló elvet, hogy a bevezetett szankciók ne okozzanak nagyobb kárt nekünk, mint Oroszországnak”.


Orbán kiemelte: az Alapszerződés szerint az Európai Tanács a döntéseit egyhangúlag hozza.

A vétójog fogalmilag értelmezhetetlen,

egyhangúság hiányában ugyanis nem születhet döntés. Ahogyan az Európai Parlament képviselőinek az Európai Tanács tagjai nem határozhatják meg, hogy hogyan szavazzanak, úgy ez fordítva is igaz.

“Európa érdekében is fenntartom Magyarország jogát arra, hogy a józan ésszel szembemenő, a magyar és európai családok elszegényedésével fenyegető javaslatokkal szemben őszinte beszéddel és higgadt érvekkel fellépjek.

Biztos vagyok abban, hogy ebben a törekvésemben Önök között is egyre több partnerre találok. Ez nemcsak Magyarország, hanem Európa érdeke is”

– zárta válaszlevelét Orbán Viktor.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top