A parancsnoki kivizsgálás szerint jogszerű, szakszerű és arányos volt az elektromos sokkoló használata hétfőn a Margit hídon tartott tüntetés egyik résztvevőjével szemben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a rendőrség oldalán.
A közleményben emlékeztettek, elektromos sokkolót használt egy rendőr egy 42 éves férfival szemben, aki többszöri felszólítása ellenére nem követte utasításait egy a szervező részéről befejezettnek nyilvánított fővárosi gyűlést követően.
Hozzátették, a rendőrség biztosítja a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezési jog gyakorlását, ugyanakkor “a szükségesség és az arányosság elvét betartva intézkedik a jogsértések elkövetőivel szemben”.
Hétfőn a Margit hídra bejelentett gyűlés vége után a résztvevők nem hagyták el az úttestet és a síneket, ezért a rendőrök többször felszólították őket, hogy menjenek fel a járdára – ismertették. A részletekről azt írták, hogy egy úttesten ülő férfival szemben a felszólítást követően testi kényszert alkalmaztak, de ő úgy összekapaszkodott egy szintén az aszfalton ülő nővel, hogy a további testi kényszer – a kezeik szétfeszítése – sérülés veszélyével járt volna. Mint folytatták, ekkor a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés megtörésére a helyszínbiztosítás parancsnoka kilövőfej nélküli elektromos sokkoló eszköz alkalmazására adott utasítást. Az intézkedő rendőr kétszer figyelmeztette a földön ülő férfit az eszköz használatára, s azt a test érintése nélkül a levegőbe szikráztatta.
A figyelmeztetések nem vezettek eredményre, ezért a rendőr a sokkolót két másodpercig a férfi ruházatán keresztül a combjához érintette. Az eszköz alkalmazásának hatására a férfi elengedte a nőt, a rendőrök mindkettőjüket felkísérték a járdára. A férfi a szabálysértés tényét elismerte, a szabálysértési nyilatkozatot kitöltötte és aláírta
– részletezte a BRFK közleménye.
A rendőrség kitért arra is, hogy a férfi a rendőrök kérdésére elmondta, zsibbadást érez a combján, illetve enyhe bőrpír keletkezett a lábán, egészségügyi ellátást nem kért. Előállítása után a rendőrkapitányságon a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták, és megállapították, hogy nem igényel orvosi ellátást – olvasható a közleményben.
A BRFK jelezte, hogy
A hétfői tüntetést ételfutárok hirdették meg, a demonstrálók elzárták a Margit hidat, tiltakozva a kisadózó vállalkozások tételes adójáról, a katáról szóló törvény szigorítása és a rezsiköltségek emelkedése ellen.
A rendőrség hétfői közleményében azt írta: a bejelentett gyűlésen 109 embert igazoltattak. Mivel a gyűlés végét követően a résztvevők nem hagyták el a úttestet és a síneket, öt embert állítottak elő, és szabálysértési eljárást indítottak velük szemben. Egy emberrel szemben sokkoló eszközt alkalmaztak. A gyülekezési joggal visszaélés miatt három ember ellen indítottak szabálysértési eljárást. Egyikükről adatai ellenőrzésekor kiderült, hogy szabálysértés miatt körözik, őt előállították. Két emberrel szemben közlekedési szabálysértések miatt szabtak ki bírságot.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.