Politika

Lázár János kikotyogta a kormánytitkot: ezért kellett kicsinálniuk a KATA-t

nyugatifeny.hu

Őszinteségi rohama volt.

Interjút adott a Rádió7 nevű hódmezővásárhelyi kormánypárti médiumnak Lázár János, amelynek során némileg váratlanul elnézést kért a katásoktól és a rezsicsökkentés kvázi megszüntetése miatt bajba jutóktól a megszorítások miatt. Az építési és beruházási miniszter arról beszélt, hogy a kormány “rákényszerült“, hogy bizonyos “kiskapukat” bezárjanak.

A pénzre most máshol van szükség” — jelentette ki a politikus. Elmondása szerint “tartalékot kell képezni“, bár azt nem mondta el, milyen célból. Hozzátette, hogy a háborús védekezés miatt, a rezsicsökkentés állítólagos “megvédése” céljából növelnie kell a kormány bevételeit. “{Ő}sszel várhatóan a Covid is visszajön, erre is fel kell készülünk” — jelentette ki.

{B}ajban határozott döntésre van szükség, még akkor is, ha ez sokaknak fáj, keserű pirulát jelent” — mondta meglehetős őszinteséggel. Emellett azonban megjegyezte, “gondolkodnak” rajta, hogyan tudnak segíteni azokon, akik rákényszerülnek arra, hogy adózási formát váltsanak.

Elmondása szerint a jelenlegi időszakban az államnak, az önkormányzatoknak és a lakosságnak is

spórolni kell,

illetve tartalékot szükséges képezni.

A katával kapcsolatban kijelentette, az adózási formát sok ügyvéd és orvos is használja, azonban ezt a rendszert nem számukra hozták létre. Hozzáfűzte, a rendszert “annak kell fenntartani, aki valóban megérdemli (!)”, és aki a fizetése alapján “megengedheti” magának, azt arra kérte, hogy váltson más adózási formára.


Mindemellett azonban megjegyezte, nem jó, ha valaki adócsalóként tekint a katázókra, ugyanis a “kiskaput” a kormány nyitotta meg számukra. Szerinte a mostani helyzetben elfogytak a lehetőségek, mert

a pénzt máshová kell biztosítanunk,

tartalékot kell képeznünk” — jelentette ki. A rezsicsökkentés kizsigerelésével kapcsolatban azt mondta, a jelenlegi külpolitikai és gazdasági kilátások miatt kellett változtatniuk.

(promenad24.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top