Orbánék megszorító politikája csak még nagyobb károkat fog okozni.
Arcpirító nyilatkozatot tett a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Először beismerte a kormány rezsinövelését és, hogy e miatt növekedni fog a családok rezsikiadása is. Ez után azt mondta, hogy “harcolni kell mindenért amit korábban természetesnek vettünk, ezért akinek munkahelye van, az becsülje meg”. Ez egyetlen dolgot jelent,
az Orbán-kormány nem fogja megvédeni a munkahelyeket, a magyarok magukra maradtak a válsággal
— jelentette ki Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője, országgyűlési képviselője pénteken.
“A Demokratikus Koalíció szerint Orbán ma beismerte, ahogy nem védték meg a rezsicsökkentést, úgy nem fogják megvédeni a munkahelyeket sem.
Orbán Viktor már csak tudja, hogy miről beszél, hiszen most vette el 450 ezer kisadózó megélhetését”
— fogalmazott a politikus, majd hozzátette: látjuk, hogy mit tesznek, előbb rászabadították a gazdaságra az orbáni inflációt, majd brutális megszorítócsomagot hajtottak végre
a különadókkal,
a kata eltörlésével és a rezsinöveléssel,
most pedig előre szólnak, hogy senki se számítson kormányzati segítségre, “tíz körömmel kapaszkodjunk a munkahelyeinkbe”.
Barkóczi Balázs hangsúlyozta: a Fidesz megszorító politikája csak még nagyobb károkat fog okozni és munkahelyeket fog megszüntetni.
“Bajban ismerszik meg a barát. Most, hogy soha nem látott bajban az ország, kiderült, hogy az Orbán-kormányra nem számíthatunk!”
— fogalmazott.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.