Politika

Orbán beszéde miatt lemondta egy magyar társaság szállását egy német lakáskiadó, mert nem akar többé magyarokat fogadni

nyugatifeny.hu

Nem látják szívesen a magyarokat Orbán fajvédő beszéde miatt.

Egy multicégnél dolgozó fiatal dunántúli családapa szenvedélye a sziklamászás, ezért társaival együtt augusztus közepén németországi mászótúrát terveztek, amihez jó előre lefoglaltak két szálláshelyet a booking.com-on.

A korai foglalás oka a kedvezőbb ár mellett az volt, hogy 2 kutyát is visznek magukkal, így jóval kisebb kínálatból lehetett választani.

A férfit azonban most kellemetlen meglepetés érte. Üzenetet kapott ugyanis az egyik német szállásadótól, egy lakását kiadó magánszemélytől, az alábbi tartalommal:

“Kedves Uram vagy Hölgyem, a magyar miniszterelnök legutóbbi kijelentései után nem kívánok magyarországi vendégeket fogadni. Éppen ezért kérem, hogy törölje a foglalását”.

A vendéglátó nyilvánvalóan Orbán Viktor a “fajkeveredés” rasszista terminológiáját használó tusványosi beszédére utalt.

A csapat első reakciója az volt, hogy nem mondták le a szállást, és szerdán írtak a booking.com-nak, miközben a házigazdának annyit üzentek, hogy semmiképp se mondják le a foglalásukat. Azért nem – mondták – , mert kevés az opció, és most már csak tripla annyiért, akár 1000 euró feletti összegért tudnának hasonló szállást bérelni, mint eredetileg.

A szerdai megkeresésre a booking.com csütörtökön délelőtt még nem reagált. A férfi azt várja a szállásfoglaló oldaltól, hogy azonos áron biztosítsanak nekik hasonló színvonalú szállást.


Az esetről a 444 számolt be, amikor a lap a véleményéről kérdezte, így foglalta össze:

“A véleményem nem számít, de Orbánnak nem kellene ilyeneket beszélnie mint felelős vezetőnek. A szállásadó reakciója pedig nonszensz. Ugyanúgy diszkriminál minket”.

Elmondása szerint azért volt hajlandó beszélni egyáltalán az ügyről, mert örülne, ha lenne valami visszhangja annak, hogy itt tartunk “és tennünk kéne valamit. Lassan kiraknak minket az unióból”.

Mint mondták, azt még nem döntötték el, hogy ha a Booking esetleg nem lenne hajlandó közbelépni és alternatív szállást szervezni nekik, akkor kockáztatnak-e és megpróbálják-e mégis elfoglalni a lefoglalt szállásukat a magyarokat elutasító házigazdánál. B opciónak van például egy kutyás kemping is a képben.

(444.hu) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top