Politika

Lázár János elintézte: Budapest minden állami fejlesztést elveszíthet, már meg is van az első áldozat

thenews.hu

Spórolnak.

Szinte minden Budapestre tervezett állami projektet leállítana a kormány, veszélyben a Galvani híd és a déli körvasút építése, az új budai fonódó villamospálya kialakítása, a Ráckevei-Duna revitalizációja, a Városmajor megújítása, a csepeli és a gellérthegyi közpark, illetve a dunai evezős központ létrehozása, a Városliget autómentesítése és a dél-budai centrumkórház is – írta csütörtökön a Népszava.

A Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium vizsgálja felül a még el nem indult kormányzati beruházásokat annak érdekében, hogy eldöntse, a spórolás jegyében melyik valósulhat meg, és

melyiket kell leállítani.

Az első áldozat a csepeli HÉV: a Fővárosi Kormányhivatal nemrég közölte, hogy szüneteltetik a H7 HÉV-vonal fejlesztésével és meghosszabbításával kapcsolatos csepeli beruházások engedélyezési eljárásait.

A lap azt írja, azért gond a fejlesztések leállítása, mert ezzel az előkészületi munkák, illetve az ezekre költött milliárdok kárba mehetnek. Az Építési és Beruházási Minisztérium úgy reagált a Népszava ezzel kapcsolatos kérdéseire:

„az eddig elvégzett előkészítési, engedélyezési munkálatok


nem vesznek kárba,

azokat a beruházások későbbi megvalósulásának alkalmával – ha kell módosítva azokat – felhasználjuk”.

A Népszava a Lázár János és Fürjes Balázs közötti ellentétről is ír, ennek bizonyítékát többek közt abban is látják, hogy Lázár János első döntései között volt a korábban Fürjes és Vitézy Dávid által irányított Budapesti Fejlesztési Központ felszámolása, majd a romokon létrehozott Nemzeti Közlekedési Központ teljes menedzsmentjének menesztése és saját emberekkel való feltöltése.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top