Politika

Szijjártó elszólta magát: Alacsony adókat csak az az ország tud bevezetni, ahol a…

thepost.hu

Szijjártó elszólta magát: Alacsony adókat csak az az ország tud bevezetni, ahol a költségvetési fegyelem magas szintű

Szerinte az alacsony adókat azok az országok tudják megengedni maguknak, ahol nincs osztogatás.

Szijjártó Péter a magyar külpolitika és külgazdaság kihívásairól beszélgetett szombaton Szalai Zoltánnal, a Mathias Corvinus Collegium igazgatójával, az intézmény esztergomi fesztiválján.

Természetesen az esemény nyitányaként elhangzottak a kormányzó párt kötelező mantrái, miszerint,

“ne az emberekkel fizettessék meg a háborút,


a gázellátás nem filozófiai kérdés,

a liberális újságírók hazudnak”.

Ezek után Szalai a magyar kormány által kezdetben teljesen elfogadhatónak talált, majd végül megvétózott globális minimumadókról kérdezett. A globális minimumadó lényege az volna, hogy a világ legnagyobb multinacionális cégei ne tudjanak a profitjuk 15 százalékánál alacsonyabb adót fizetni.

Szijjártó elmondta, hogy az ország legjelentősebb versenyelőnye a kilenc százalék: “Itt megint egy nemzeti hatáskör feladásáról lenne szó”, ebből kifolyólag ragaszkodnak ahhoz,

“hogy az adómértékeket a magyar kormány állapítsa meg, és ne valaki kívülről valamiféle nyomásra”.

A továbbiakban a külügyminiszter azt kezdte fejtegetni, hogy mi miért engedhetjük meg magunknak az alacsony adókat. Hiszen

“azok nem csak így idepottyannak az égből, hanem azért meg kell dolgozni. Alacsony adókat csak az az ország tud bevezetni, ahol a költségvetési fegyelem magas szintű (…) és ahol fegyelmezetten gazdálkodnak. Ez nyilvánvalóan sokkal nehezebb, mint osztogatni”

— fejtette ki a külügyminiszter.


“Ezért az alacsony adókat azok az országok tudják megengedni maguknak, ahol a kormányzati politika nem a népszerűséghajhász osztogatásra alapul. És ezt nem mindenki tudja megtenni,

nincs mindenhol elég támogatottság és stabilitás”

— magyarázta el a külügyminiszter.

(444.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top