Politika

Óriási botrány: Összeférhetetlenséget állapítottak meg a miniszter vagyonnyilatkozatában

thepost.hu

Kiderült, hogy a miniszter egy pénzügyi magáncég felügyelőbizottságának elnöke.

Beruházási hitelekkel foglalkozó magáncégben tölt be a kormányzati tisztségével összeférhetetlen pozíciót Nagy Márton, a gazdaságfejlesztési tárca vezetője — írja a K-Monitor.

A korrupcióellenes szervezet emlékeztet: a Fidesz megváltoztatta a vezető politikusok vagyonnyilatkozataira vonatkozó szabályokat,

a képviselőknek, kormánytagoknak és állami vezetőknek a vagyonukról már nem kell számot adniuk,

csak bizonyos érdekeltségeiket és az abból származó jövedelmet kell feltüntetniük.


Az új típusú nyilatkozatból is kiderült azonban, hogy

Nagy Márton felügyelőbizottsági elnöki tisztséget tölt be a New Deal Finance Zrt-ben,

ami két magánszemély tulajdonában áll, vállalati hitelezéssel és faktoringgal foglalkozik. A cég részt vesz az állami Magyar Fejlesztési Bank Gazdaság Újjáépítési Hitel Programjában, és a mikrovállalkozásoknak beruházási hitelt biztosító Széchenyi Mikrohitel Go! közvetítője.

A K-Monitor megjegyzi: Nagy Márton miniszterként felelős a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért, illetve a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért. Ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy a New Deal Finance Zrt-ben betöltött felügyelőbizottsági tisztsége nem összeférhetetlen. A korrupcióellenes szervezet azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy

a kormányzati igazgatásról szóló törvény külön nevesíti az összeférhetetlen jogviszonyok közt a felügyelőbizottsági tagságot.


A K-Monitor az Országgyűlés Mentelmi bizottságától vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás megindítását kéri, levélben fordultak a bizottság fideszes elnökéhez, Hargitai Jánoshoz. Azonban, mint írják, a független ellenőrzésre vonatkozó évtizedes civil követeléssel ellentétben ezúttal is a laikus képviselőkből álló parlamenti bizottság folytathatja le a vagyonnyilatkozati eljárást, amiről a nyilvánosság számára nem ad érdemi tájékoztatást.

(k.blog.hu / rtl.hu) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top