Politika

400 milliárd forintos vagyont nyúlna le Orbán Budapesttől, bajba kerülhet a vízellátás

nyugatifeny.hu

Soha nem elég.

Beszámoltunk róla, hogy önkormányzati vízművek teljes államosítására készül az Orbán-kormány.

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnökének közlése szerint a polgármesterek vasárnap arról kaptak levelet, hogy

nem maradt más választásuk, adják át a vízművagyont is a feladatokkal együtt az államnak.

Augusztus elején a Technológiai és Ipari Minisztériumban összehívták a cégvezetőket, és az önkormányzati szövetségek képviselőit, itt tájékoztatták őket az energiaválságból kimenekítő lehetőségről. Ezzel kapcsolatbn szólalt most meg Kiss Ambrus, Budapest általános főpolgármester helyettese.

“Egy sebtében bemutatott prezentáció alapján, mindenféle szolgáltatási garanciák nélkül nem mondhat le 390-400 milliárd forint értékű víziközmű vagyonról a főváros.

A felelős döntést azonban a közgyűlésnek kell meghoznia, méghozzá az augusztus elején közölt rendkívül szoros határidők miatt már a soron következő ülésén. Augusztus végére elkészül az erről szóló előterjesztés, amelyben várhatóan nem az átadásra tesz majd javaslatot a városvezetés”

– fejtette ki a Népszavának Kiss Ambrus.


Az állam úgy venné el az önkormányzatoktól a víziközművagyont, hogy a csődközelbe került társaságoknak csak akkor nyújt támogatást, ha a helyhatóságok ingyen átadják neki a vagyont, vagyis a vezetékrendszert és az eszközöket.

Kiss Ambrus úgy fogalmazott: az állami ajánlat nemhogy nem nagyvonalú, de még csak

nem is jelent garanciát a településeknek a zavartalan vízszolgáltatás fenntartására a jövőben.

Jól mutatja ezt Solymár példája, ahol idén nyáron háromezer embert érintő súlyos vízhiány alakult ki és több más agglomerációs településen is vízkorlátozást kellett elrendelni.

„Arra nincs képlet, hogy az egyes víziközmű cégek idei hiányának finanszírozásához nyújtott úgynevezett ázsiós tőkeemeléssel mekkora tulajdonhányadot szerez az állam, ez minden társaság esetében egyedi döntés lesz”

— hívja fel a figyelmet Kiss Ambrus, aki szerint ez ráadásul csak a folyamat eleje, hiszen a jövő évi hiány kezelésére végrehajtott tőkeemelésért cserébe várhatóan további tulajdonrészt kér majd az állam.

“Felelős vezetőként nem lehet egy konkrétumok nélküli minisztériumi prezentáció alapján lemondani egy ekkora vagyonról, miközben az ajánlat semmiféle garanciát nem tartalmaz a településen élők számára nélkülözhetetlen szolgáltatás fenntartására”

– foglalta össze Kiss.


Mintegy 40 önkormányzati tulajdonú vízi közmű cég harmada – a vidéki hátrányos adottságokat örökölt kisvárosok és falvak szolgáltatói – a

csőd szélén állnak,

a fizetésképtelenség hetek, hónapok kérdése.

(via nepszava.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top