Politika

Készülődik az összefogás? Egyre több szülő panaszkodik katasztrofális állapotokra az iskolákban

nyugatifeny.hu

Tarthatatlan, ami az oktatásban megy.

A rendszer az összeomláshoz közelít.

Egyre több szülő érzékeli a tanárhiányt, legalábbis ez derül ki a Szülői Hang Közösségnek küldött szülői levelekből, mondta el a szervezet egyik alapító tagja, Miklós György a Népszavának.

Egy szülő arról írt levelet, hogy az előző tanévben

hetente változott

kislánya órarendje a sok helyettesítés miatt. Egy másik szülő gyermeke az egyik legjobb gimnázium diákja, ott már két éve nem tudnak betölteni két teljes matematikatanári állást.

A visszaélések alapján a legnagyobb hiány szaktanárokból van, van ahol a kémia és fizika órákat nem szakos tanár tartja. Egy budapesti intézményben az informatikai szak megszüntetésére kényszerültek, miután mindkét informatika tanár felmondást, és nem tudták megoldani helyettesítésüket.

Többen panaszkodtak óraösszevonásokról is, volt ahol egész heti angol és matek tananyagot két órába sűrítettek.

Talán a legrosszabbul mégis azok jártak, akiknek hónapokig történelem-földrajz szakos tanár tartotta

a matematika órát.

Az iskolákból a fejlesztőpedagógusok is hiányoznak, a szülőknek privátban kell megoldani, ha a gyermek nem kapja meg az előírt fejlesztést, írta meg a lap egy érdi szülő panaszát.


“Egyre több szülő érzékeli, hogy valami nincs rendben az oktatásban, de sokan még mindig nem látják mennyire súlyos a helyzet”

— értékelte a helyzetet Miklós György.

Szerinte a társadalom hozzászokott a oktatási rendszer problémáihoz, a tanárok, bár keveset keresnek, de élvezik munkájukat, ennek köszönhető hogy nem omlik össze a rendszer. Hangsúlyozta azonban, hogy a tanárok nem tudják megoldani a problémákat, ha a szülők nem állnak melléjük, hogy együtt gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra.

 

(Via nepszava.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top