Politika

Egy osztrák lap élesen bírálta Orbánék abortuszrendeletét: Magyarország úgy akarja kezelni a nőket, mint a kiskorú gyerekeket

nyugatifeny.hu

Szerintük a törvény mögött az áll, hogy a döntéshozók nem tudják, mit csinálnak.

A Der Standard beszámolója szerint Magyarország úgy akarja kezelni a nőket, mint a kiskorú gyerekeket. Pintér Sándor belügyminiszter új rendelete szerint, az abortusz előtt szakorvosi igazolással kell bizonyítani, hogy a nőt “egyértelműen tájékoztatták az embrió életfunkcióinak meglétére utaló tényezőkről”. Ez azt jelenti, hogy a nőket kötelezik arra, hogy meghallgassák az embrió szívhangját.


“Ezeket a módszereket az ős-konzervatívoktól és jobboldaliaktól ismerjük, akik műanyag embriókat adnak a nők kezébe az abortuszhoz vezető úton.

E rendelet mögött az a célzás húzódik meg, hogy az érintettek nem tudják, mit csinálnak”

— írta kommentárjában a Der Standard.

Arra is kitértek, hogy a nagy port kavart rendelkezés a Mi Hazánk elnevezésű szélsőjobboldali párttól származik, ugyanis az ötletgazda Dúró Dóra, a párt képviselője volt, aki úgy fogalmazott “ez nem szigorítás, csak tájékoztatás”.

Magyar Közlönyben megjelent belügyminiszteri rendelet, a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló korábbit írta át.

Az osztrák lap szerint az ilyen, a nőket az önrendelkezésért büntetni akaró szabályozásoknak ösztönzőleg kellene hatniuk arra, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájába felvegyék az abortuszhoz való jogot.


Az ügyben friss fejlemény, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértője szerint

alkotmányellenes is lehet Pintérék abortuszrendelete.

(derstandard.at / mandiner.hu) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top