Politika

Novák azon sopánkodott, hogy Magyarország barátai csendesebbek a kelleténél

nyugatifeny.hu

Miért nem álltak mellénk?

Ha valaki veszi a fáradságot és megismer bennünket, akkor megtapasztalhatja, hogy Magyarország barátjának lenni talán nem is olyan nehéz, de mindenképpen hálás feladat, vállalás — jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök a Magyarország Barátai közösséget köszöntve szombaton Budapesten, a Sándor-palotában.

Az államfő azt mondta: sok barátunk van szerte a világon, és egyre többen vannak, de az is a feladataink közé tartozik, hogy a barátaink hangját felhangosítsuk.

“Az elmúlt évtizedekben Magyarország barátai talán csendesebbek voltak a kelleténél,

vagy azoknál, akik nem ismerik és ennek megfelelően nem is szeretik annyira Magyarországot”


— fogalmazott Novák, megköszönve a Magyarország Barátai közösség támogató kijelentéseit.

Novák szólt a családalapítás és a szakmai élet kiteljesítésének összeegyeztethetőségéről, a tehetséges fiatalokat támogató Stipendium Peregrinum programról és

a családbarát Magyarország kiépítéséről is.

Hozzátette: mi Magyarországon kimondjuk, hogy a gyermekekben látjuk a jövőt, a fogantatástól kezdve védjük az emberi életet, és később sem engedjük el a gyermeket nevelő szülők kezét.

Novák úgy látja, a családközpontú intézkedések nem voltak hiábavalóak az elmúlt tíz évben, hiszen Magyarországon nőtt legnagyobb mértékben a házasságkötések száma szerte a világon. Kétszer annyi fiatal köt házasságot, mint tíz évvel ezelőtt.

“A korábbi 35 ezerhez képest mára a 70 ezret meghaladta a házasságkötések száma, hatvan éve nem látott mélyponton van a válások száma, az abortuszok száma felére csökkent, a gyermekvállalási kedv 25 százalékos emelkedést mutat” — mondta.


Felidézte: annak érdekében, hogy a családközpontúság nemzetközileg is vonzó perspektíva legyen, elindította a családbarát elnökök hálózatát. Mint mondta, az elnökökből, az országok egyes számú vezetőiből szeretne olyan hálózatot alapítani,

amely kifejezetten a családközpontúságot tűzi célul.

Novák elmondta: Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett szerte a világon, majd beszélt az Ukrajnában zajló háborúról, “az előttünk álló kihívásokról”.

Novák elmondta: déli határunkon, a Nyugat-Balkánon húsz évvel ezelőtt fejeződött be a háború, tehát mi egy olyan ország vagyunk, amely a második világháború után, az elmúlt három évtizedben kétszer tapasztalhatta meg a közvetlen szomszédságában dúló háborút.

Hozzátette: mindkét érintett régióban élnek magyar emberek, Ukrajnában, Kárpátalján mintegy 150 ezren.

“Éppen ezért is lehetünk mi a béke hírnökei, a béke követei”

— hangoztatta Novák.

Az államfő elmondta: a Nyugat-Balkán ma sem teljesen békés, egy olyan régió, amelyre oda kell figyelnünk. Hozzátette, az elmúlt időszakban járt Szerbiában, Koszovóban, Horvátországban és Romániában is, megbeszélést folytatott az elnökökkel. A következő napokban Londonba, majd New Yorkba utazik, ott az ENSZ-közgyűlésen vezeti majd a magyar delegációt.

Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, több mint kétszázan, öt földrész 25 országából érkeztek a rendezvényre.


Kifejtette: nemzeti létünk fennmaradása a családoktól függ, a Kárpát-medencében és az egész világon élő családoktól. Mint mondta, a világ bármely részén a magyar családok viszik tovább a magyar kultúrát, a magyar nyelvet, amellyel különlegesek vagyunk Európa közepén, s amely egy hihetetlen összetartó erő.

A fogadás után a köztársasági elnök a rendezvény vendégeivel kilátogatott a Szent György térre, ahol megtekintették a Huszártánc című programot.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top