Politika

Kiderült: Gulyás Gergely szerint óriási siker, hogy az EU elkaszálta Magyarországot

nyugatifeny.hu

A miniszter úgy látja, nem maradt “nyitott kérdés”.

Gulyás Gergely a szombati kormányinfón osztotta meg gondolatait a Magyarországgal szemben elindított a kondicionalitási eljárásról, a helyreállítási alapról és a hétéves költségvetési időszak programjairól.

Az elsőről azt mondta, nyáron intenzíven tárgyaltak az Európai Bizottsággal, és mint értékelte:

“nyitott kérdés nem maradt”,

mert a kormány vagy elfogadta, amit a Bizottság kért, vagy kompromisszumra jutottak.

Gulyás azt mondta, ezeket megtárgyalta és jóváhagyta ma a kormány, és hétfőn valamint pénteken kerülnek az országgyűlés elé, novemberben léphetnek életbe, ezt követően érhet véget a kondicionalitási eljárás.

“A kölcsönös bizalmatlanság helyett a kölcsönös bizalomra fektették a kapcsolatot a Bizottsággal”

— mondta Gulyás.

A miniszter elmondta, azt “kérte” a parlamenttől, hogy a törvénytervezeteket részesítsék előnyben, azoknak valósággá kell válnia, ez is a vállalás része.


Részletek erről nem jelennek meg a Bizottság vasárnapi ülésig, akkor a testület is tájékoztatni fogja a nyilvánosságot ügyben, majd Navracsics Tibor is áll a sajtó rendelkezésére.

Kérdésre válaszolva a miniszter azt is közölte, ha az uniós pénzek megjönnek, akkor lesz pedagógus béremelés.

(hvg.hu) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top