Politika

FRISS: Szijjártó Péter nagylelkű ajándékot adott Montenegrónak

nyugatifeny.hu

Ne nem a sajátjából, hanem az országéból.

Magyarország 11 700 adag koronavírus-vakcinát küld Montenegrónak — közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán azt írta: az Ukrajnában folyó háború miatt kevesebb szó esik a világjárványról, de a helyzet sajnos az, hogy a járvány továbbra is itt van, így sok ország küzd még mindig nehézségekkel az oltások miatt.

Ennek következtében több ország is kért segítséget Magyarországtól, és “akin lehet, azon természetesen segítünk”, mivel Magyarországon a kormány időben gondoskodott arról, hogy legyen elegendő vakcina a magyar emberek életének és egészségének megvédéséhez — jelentette ki a miniszter.


Emlékeztetett arra, hogy a múlt héten Kárpátaljának segített a kormány 41 ezer Pfizer-vakcinával, most pedig Montenegrón a sor — tette hozzá.

Meghallva barátaink kérését, 11 700 oltást küldünk Montenegróba annak érdekében, hogy a lakosság átoltottsági szintjét növelni tudják és ezáltal meg tudják védeni a montenegrói emberek egészségét

— írta Szijjártó Péter.

Magyarország érdeke, hogy a Nyugat-Balkán területén nyugalom, stabilitás, béke és fejlődés legyen — mondta.

Ezért minden egyes olyan kérdésben, amiben segítséget tudunk nyújtani,

állunk a nyugat-balkáni barátaink rendelkezésére.

Ez most 11 700 vakcinát jelent, amely ezekben a percekben indult el Montenegróba — írta Szijjártó Péter a közösségi oldalán. Egyetlen Pfizer-oltás tavalyi áron 4144 forintba került, így a jelenlegi inflációs helyzetet figyelembe véve elmondható, hogy több tízmillió forint értékű vakcinát küldött Montenegróba a külügyi tárcavezető.


(Szijjártó Péter/Facebook/MTI korrigálva) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top