Politika

Nagy István felszólította a magyarokat, fűtsenek gáz helyett fával

nyugatifeny.hu

Ahol csak lehet.

Elindul a hatósági áras tűzifaprogram, már lehet jelentkezni vásárlási szándékkal az erdőgazdaságoknál. Az igényt személyesen, telefonon és e-mailben is lehet jelezni — közölte az Agrárminisztérium vasárnap az MTI-vel.

A tárca azt írta, a kormány ezzel újabb rendkívüli intézkedést tesz az elhibázott brüsszeli szankciók okozta energia- és gázválság ellensúlyozására és a magyar családok rezsicsökkentésére. Idézték a közleményben Nagy István agrárminisztert, aki azt mondta, a lakosság így maximált áron juthat tűzifához és

sok családban kiválthatják vele akár a gázfűtést is.

Az állami erdőgazdaságoknál megtermelt tűzifa egységes áron vásárolható meg, háztartásonként legfeljebb tíz erdei köbméter mennyiségben, az ország 152 értékesítési pontján.


A miniszter elismételte a papagájkommandó által szajkózottakat, miszerint “az orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt” energiaválság alakult ki Európában. Szerinte éppen ezért meg kellett teremteni azt a lehetőséget, hogy

ahol lehet, gáz helyett fával fűtsenek.

Hozzátette: már megkezdődött az őszi fakitermelési időszak, és az erdészetek folyamatosan teljesítik a lakosság megrendeléseit. Elmondása szerint a fűtési időszakra elegendő tűzifamennyiség áll az ország rendelkezésére. Az őszi termelés a tervek szerint halad, amelynek tűzifarészét az erdészetek a belföldi piacon értékesítik.

Nagy István kitért arra is, hogy a tűzifaprogram elindulása az állami erdőgazdaságok kijelölt befizetőhelyein az igények fogadását és a megrendelt tűzifa árának befizetési kezdetét jelenti. Azok az erdőgazdaságok, amelyek rendelkeznek a megrendelt tűzifamennyiség készleteivel, az átadást is megkezdik.

A programban hengeres tűzifa vásárolható, amelynek átvételi pontról a felhasználási helyre történő szállításáról a vásárlónak kell gondoskodnia. A tűzifaprogramban keménylombos, lágylombos és fenyő tűzifa-alapanyag vásárolható az egyes állami erdőgazdaságoknál az adott területre jellemző fajösszetétel szerint.

A programban az állami erdőgazdaságoknál vásárolható hengeres tűzifa egységes maximált, forgalmi adót is tartalmazó ára a keménylombosoknál 30 ezer, a lánylombosoknál és a fenyőnél 19-19 ezer forint erdei köbméterenként. Hozzátették, hogy a tűzifaprogramban a tíz köbméteres mennyiségbe beleszámít az állami erdőgazdaságoknál 2022. május 1. után vásárolt tűzifa mennyisége.


Jelezték, hogy az állami erdőgazdaságok elsősorban a saját működési területükön fekvő települések lakosságát szolgálják ki. A működési terület listája, valamint további részletes információk a vásárlás helyszíneiről, feltételeiről és az átvétel menetéről a kormany.hu weboldalon és az állami erdőgazdaságok honlapjain olvashatók.

Ezenfelül az erdőgazdaságok továbbra is biztosítják a rőzsegyűjtés lehetőségét, ami a rászoruló családoknak jelenthet segítséget — olvasható az Agrárminisztérium közleményében.

(MTI korrigálva) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top