Politika

MSZP: a kormány 135 milliárd forintot húz ki az emberek zsebéből

ezalenyeg.hu

A Fidesz-kormány éves szinten 135 milliárd forintot húz ki az emberek zsebéből a rezsiszámlákra rakott adókkal – mondta az MSZP székesfehérvári önkormányzati képviselője pénteken.

Márton Roland a pártja Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón közölte, a rezsinövelésnek egyetlen nyertese van, a Fidesz-kormány, minél drágább ugyanis a villany és a gáz, annál több adóforint folyik be a kormányhoz.

A Fidesz ne drágítsa 27 százalékos adóval a rezsiszámlákat, Orbánék nem nyerészkedhetnek a magyar családok és nyugdíjasok kárára

– hangoztatta.

Elmondta, az MSZP a rezsistopprogramja keretében kezdeményezi, hogy a lakossági energiaszolgáltatás áfakulcsa csökkenjen öt százalékra.

Márton Roland szerint ezzel garantáltan csökkenne az ár, mivel hatósági árról lévén szó az adócsökkentést nem tudná “senki sem lenyelni”, csak annyi történne, hogy a Fidesz-kormány lemond az eddig beszedett adó egy részéről.


Az ellenzéki politikus közölte, azt is kezdeményezik, hogy a fizetésképtelenség felé rohanó kis- és közepes vállalkozások, a civil szervezetek, az önkormányzatok szabályozott áron kapják az energiát, azaz újra legyenek jogosultak földgáz és villamos energia egyetemes szolgáltatásra.

Így nem maradnának áram és gáz nélkül, mert az egyetemes szolgáltatónak ellátási kötelezettsége lenne feléjük és így nem lennének kiszolgáltatva a gáz- és áramkereskedők nyerészkedésének

– magyarázta.

Értékelése szerint csak az MSZP által kezdeményezett rezsistoppal lehet elkerülni a rezsiszámlák miatti csődöket.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top