Már egy ideje csúszott a beruházás.
“A szabály egyértelmű. Ahol nem kezdődött meg az építkezés, azt a beruházást felfüggesztjük”
– válaszolta az építésügyi minisztérium egyik illetékese a Hajdúnánásra tervezett gyorsasági motorosverseny (MotoGP) pályának jövőjéről a 444.hu-nak.
Sejteni lehetett, de hivatalosan még nem jelentették be, hogy a
65 milliárd forintos
versenypálya is a megszorítások áldozata lesz. Ha tartották volna az eredeti ütemtervet, a fenti szabály nem vonatkozna a hajdúnánási versenypályára, ott ugyanis már jövőre futamokat akartak rendezni.
De megcsúsztak, a földek kisajátításával is lassan haladtak, 650 hektár termőterület megvételéről vagy elcseréléséről kellett megállapodni a gazdákkal. A késést jelezték a MotoGP nemzetközi szervezője, a Dorna felé, egyéves haladékot kérve. A módosított tervek szerint a komolyabb munkák most ősszel kezdődtek volna Hajdúnánáson, 2024 nyarára lett volna kész a pálya, szeptemberben lett volna az első futam.
Az új Moto GP-pályáról Palkovics László miniszter 2019 nyarán kezdett tárgyalni a nemzetközi jogtulajdonossal, a Dornával, hogy Magyarország vegye át az addig a csehországi Brnóban tartott futamot. A kormány 2019 őszén be is jelentette a szándékot. Ekkor kiderült, hogy Sávolyt nem fejezik be, új helyszínként szóba került Balatonfőkajár, Nyíregyháza és Hajdúnánás. Végül utóbbi mellett döntöttek 2020 tavaszán.
A MotoGP-rendezés egyáltalán nem éri meg az államnak, a beruházás nem ígért nyereséget. És nem is csak annak köszönhetően, hogy az építkezésre eredetileg szánt 65 milliárd forint kiemelkedően sok, összehasonlításul: a finn Kymi Ring, ahol már idéntől lesz futam, mindössze 9 milliárdból készült.
Ezen felül van a nemzetközi szervezőknek fizetendő jogdíj, ami szintén nem aprópénz. A nemzetközi szervező cég, a Dorna kezében van két versenysorozat is, a Moto GP és a Superbike. Ezekre összesen
44 milliárd forintot
fizetett volna 10 évre a magyar állam.
A közbeszerzési értesítőben megjelent már néhány olyan pályázat, ami a Moto GP-pálya előkészítése miatt szükséges. Az egyik a „Hajdúnánás–Görbeháza ivóvíz távvezeték kiépítése a Hajdúnánás Moto GP-pálya víziközművel történő ellátásával” című projekt. Ezt a feladatot a Mészáros és Mészáros Kft. nyerte 7,7 milliárd forintért. De már ez a projekt is rajta van a Csepreghy-féle beruházási halállistán. Vagyis ezt is csak évekkel később építenék meg, ha egyáltalán.
Arról egyelőre hiába tettünk fel kérdéseket, hogy a nemzetközi szervezőkkel milyen egyeztetést folytatott a sportot is felügyelő Honvédelmi Minisztérium vagy az előkészítésben eddig részt vevő HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., lesz-e a későbbiekben versenypálya vagy végleg letettek az egészről.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.