Politika

Szijjártó nagyon bepöccent — A külügyminiszter az ENSZ Közgyűlésen rontott neki az Európai Uniónak (+videó)

nyugatifeny.hu

Elmondta, ki a hibás mindenért.

Európa jobban szenved az ukrajnai háborúra válaszul kivetett korlátozásoktól, mint Oroszország, ezért el kell felejteni a nyolcadik szankciós csomagot, az ugyanis csak tovább mélyítené a nehézségeket — mondta Szijjártó Péter külügyminiszter az ENSZ Közgyűlés magas szintű hetén, New Yorkban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Unió hagyományos informális külügyi tanácsülését követően azt mondta: mára a büntetőintézkedésekről “minden kétséget kizáróan kiderült, hogy azok sokkal fájdalmasabbak” Európának, mint Oroszországnak, hiszen a szankciók nyomán elszabadult az infláció, egekbe szöktek a rezsiköltségek a kontinensen.


Szijjártó vélekedése szerint, a világ többi részén már kialakult az a kép, miszerint magánál a háborúnál súlyosabbak a szankciók hatásai, hiszen mindazoknak a kihívásoknak, amikkel a világ most szembenéz, igazából a szankciók az okai és nem közvetlenül a háború.

“Szeretjük, nem szeretjük Európában, ez a gondolkodás már kialakult a világ Európán kívüli részének döntő többségében” — mondta.

“Az Európai Unió végre fejezze be a nyolcadik szankciós csomag emlegetését,

fejezze be minden olyan intézkedés kilátásba helyezését, ami az energiaellátási válságot még mélyíti, még súlyosbítja” — jelentette ki a tárcavezető, megjegyezve: jól látható, hogy már önmagában az növeli az árakat, amikor szóba kerülnek az esetleges újabb energiaszankciók.

“Ráadásul jön a tél, egyre súlyosabbak lesznek az ellátási kihívások,

ezért fontos lenne abbahagyni az olyan intézkedések emlegetését, amelyek tovább mélyítenék a válságot”

— ismételte.

Közölte: EU-s kollégái most is arról beszéltek, hogy miként lehetne küzdeni ezen kép ellen, de ez “időpocsékolás”, ehelyett az ENSZ e heti közgyűlését inkább a béketeremtésre kellene felhasználni.

A miniszter érintette az Ukrajna és egyben Európa legnagyobb atomerőművének számító zaporizzsjai nukleáris létesítmény helyzetét is, és fontosnak nevezte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) törekvéseinek támogatását és a reaktorok minél előbbi biztonságba helyezését, amihez a harci cselekmények mihamarabbi teljes körű beszüntetésére lenne szükség a térségben.


Videó:

(MTI / Szijjártó Péter/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top