Magyarország előre megy.
A Pulzus kutató és a Napi.hu felmérést készített arról, hogy egy fő vajon mennyivel költhet többet élelmiszerre havonta átlagosan, mint egy éve.
Az eredmények alapján több négytagú családnál jelenleg a
100 ezer forintot közelíti az egy főre eső havi élelmiszerköltség.
A töbletteher a nyugdíjasokat érintik az egyik legnehezebben: a 60 év feletti korosztályban 11 százalék mondta azt, hogy 25 ezer forintnál is többet hagynak most az élelmiszerüzletekben, mint egy évvel korábban.
A mostani felmérésbe a válaszadók relatív többsége, 35 százaléka azt mondta, hogy egy év alatt fejenként 10-20 ezer forint között nőttek az élelmiszer-kiadásai. További 21-21 százalék mondta azt, hogy 5-10 ezer forint között, illetve 20-25 ezer forint között nőtt ez az összeg fejenként.
A hatalmas drágulás következtében megjelent a lefelé vásárlás jelensége is, az emberek inkább választanak kevésbé minőségi terméket.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.