Orbán Viktor ismét videót posztolt a közösségi oldalára, hol ismét a rezsicsökkentés eredményeiről valamint előnyeiről beszélt, amit ugye felszámolt. A követőinek se kellett több szétszedik a miniszterelnök újabb hazudozását.
A rezsicsökkentést meg kell és meg is fogjuk védeni! – tette hozzá, videójában kitért arra, hogy a politika amit folytatnak az egy jó politika, és az azt jelenti, hogy rezsicsökkentéssel meg tudják védeni a családokat még a mostani magas árszint mellett is. (tetszik érteni?)
Azt látja, hogy az átlagos fogyasztásig minden családot megtudnak védeni sőt a magyar családok többsége 100 százalékáig ebbe a kategóriába tartozik.
Nagy teljesítmény a magyar gazdaságtól, halkan mondom, hogy a kormánynak is benne van a keze, hogy ilyen árak mellett is meg tudjuk védeni a magyar családokat. – szögezte le.
Ám a kommentelők azonnal nekiestek, és szerintük Itt lenne az ideje kimondani az igazat! Üres az államkassza! A 12 év uniós pénzeiből egy élhető Magyarország lehetett volna! Csak az a legnagyobb baj, hogy nem az ország gazdagodott hanem ti! – írta neki valaki.
Németek decemberben nem fizetnek a gázért…gondoltam szólok… – tette hozzá egy másik kommentelő.
Beájulok, nem vettem észre! Azt viszont igen, hogy bár 210 kw alatt fogyasztottunk áramot, a számla nem kicsit magasabb a rendszerhasználati díj miatt… Mert ugye az kb. 30 százalékkal drágult! – reagálta valaki a 181 ezer forintos összegre.
A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbán Viktort már a saját követői szembesítik a hazudozásaival ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa mi a valóság.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.