Beidézhetnek tanúkat és bizalmas dokumentumokhoz is hozzáférhetnek.
Az Európai Parlament (EP) Pegasus Bizottságában készülő jelentés szerzője, a holland liberális Sophie in’t Veld, európai szintű jogi szabályozást sürget a kémszoftverekkel való visszaélések megszüntetésére. Minderről a politikus nyilatkozott Athénban, miután részt vett az EP küldöttségének pénteken befejeződött ciprusi és görögországi tényfeltáró látogatásán — számolt be róla a Népszava.
A delegáció által kiadott közlemény szerint az EU-ban egyértelmű szabályokra van szükség,
- amelyek korlátozzák a nemzetbiztonságnak a megfigyelés indokaként való felhasználását,
- biztosítják a megfelelő bírósági felügyeletet
- és garantálják az egészséges, pluralista médiakörnyezetet.
A politikus a tervek szerint jövő kedden mutatja be a szakbizottságban a jelentés első tervezetét, amely felszólítja a szerződések betartatásáért felelős Európai Bizottságot, hogy keményebben lépjen fel, és a rendelkezésére álló eszközökkel kényszerítse ki az adatvédelmi szabályozás vagy az alapjogok tiszteletben tartását.
A jelentéstevő hangsúlyozta,
az Európai Parlamentet fel kell ruházni teljes körű vizsgálati jogkörrel, hogy beidézhessen tanúkat és hozzáférhessen bizalmas dokumentumokhoz.
A magyar, a lengyel és a spanyol hatóságok mellett, a görögök is alkalmaztak kémprogramokat állampolgáraikkal szemben, elsősorban a a kormányokkal kritikus politikusok, független újságírók, és üzletemberek megfigyelésére. Jeroen Lenaers holland néppárti képviselő, az EP-bizottság elnöke, athéni sajtótájékoztatóján méltatta a görög kormány és a civilek képviselőivel, valamint újságírókkal folytatott megbeszéléseiket, és üdvözölte a hatalmon lévők igyekezetét az illegális gyakorlat törvényi felszámolására.
“Görögországot nem lehet Lengyelországhoz vagy Magyarországhoz hasonlítani”
— mondta kérdésre válaszolva Lenaers, aki lengyelországi útján a hatalommal szembeni fékek és ellensúlyok teljes hiányát tapasztalta, ami szerinte nem jellemző a dél-európai országban. A hírek szerint, a Pegasus szakbizottság küldöttsége jövő februárban látogat Magyarországra.
Az Athénban tárgyaló EP-s küldöttség továbbá jelezte, aggasztónak tartja, hogy az újságírók nem érzik magukat biztonságban az országban, a hírek szerint nyomást gyakorolnak a független adatvédelmi hatóságra.
Kifogásolták, hogy a lehallgatásokkal kapcsolatos információkat titkosították, és továbbra is tisztázatlan, hogy ki adott utasítást politikusok és újságírók megfigyelésére a Predator szoftverrel.
(nepszava.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.