Politika

Kiderült: A magyar lakosság fizeti meg az orbáni hatósági árak kiterjesztését

nyugatifeny.hu

Drágulás, áruhiány, rossz minőségű termékek várnak a magyarokra.

Csőd- és elbocsátási hullámot válthat ki a kisboltoknál az árstop kiterjesztése, míg a nagyobb üzletláncok arra kényszerülnek, hogy emeljék a nem hatósági áras termékek árait, az árstopos árukból pedig az olcsóbbak beszerzésével próbálják enyhíteni a kormány intézkedése okozta veszteségüket — összegezte az rtl.hu számára a makrogazdasági elemző.

A 2022. szeptember 30-i szinten rögzítette a kormány a tojás és a burgonya árát, így megjelenik a boltokban az árstopos krumpli és tojás.


Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn az újabb hatósági áras termékeket felvázolva azt mondta: olyan árucikkekről van szó, amelyeket jellemzően itthon állítanak elő.

Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, makrogazdasági elemzője azonban a portálnak elmondta:

“Ez sem a krumplira, sem a tojásra nem áll”.

Ugyanis a szakértő még a bejelentés előtt elmondta, a krumpli beszerzését hazánk jellemzően importból oldja meg, a feldolgozott tejtermékek és tojás esetében pedig a német és a lengyel import a számottevő.

“Nem tudjuk a pontos sávhatárt, hogy van-e konkrét szám a kormány előkészítő hatástanulmányaiban arra, hogy mikortól számít valami »domináns magyar előállítású terméknek«. Tehát utólag lehet úgy is keretezni, hogy dominánsan magyar előállítású áru a tojás”

— fejtette ki a szakember.


Ha a hatósági árak mostani kiterjesztéséről csak a drágulás mértéke alapján döntöttek volna, akkor az alábbi termékekre kellett volna árstopot bevezetni a Portfolio.hu összesítése alapján:

  • Trappista sajt: 95 százalékos drágulás
  • Rétesliszt: 94 százalékos drágulás
  • Fehér kenyér: 92 százalékos drágulás
  • Félbarna kenyér: szintén 92 százalékos drágulás
  • Legalább 80 százalék zsírtartalmú vaj: 87 százalékos drágulás

Ugyan a hatósági árakat a kormányzat az egyre emelkedő árak miatt vezette be,

az intézkedés további dráguláshoz vezet.

“Mivel az árstoppal érintett termékek esetében a kiskereskedő vagy kiskereskedelmi lánc nem termel nyereséget, vagy akár veszteséget is elszenvedhet, az intézkedés hatásait más termékek árának megemelésével kompenzálják”

— magyarázta a szakember, hozzátéve, a tapasztalat az, hogy ha valamire hatósági árat vezetnek be, akkor a hasonló, helyettesítő termékek árai jócskán megugranak.

“Erre jó példa a csirkemell és a csirkefarhát, amin február óta árstop van. Mit csináltak erre az üzletláncok? Beépítik a veszteséget a helyettesítő termékek árába. Az inflációs adatok alapján látjuk, hogy a többi feldolgozottcsirke-termék ára megugrott. A csirkecombnál egy év alatt 61 százalékos, a csirkeszárnynál 53 százalékos, a bontott csirke esetében 59 százalékos drágulást láttunk”

— sorolta Csiki Gergely.

A szakember szerint az árstop kiterjesztése következtében, várhatóan több korlátozással is találkoznak majd a vásárlók, mert a boltok vásárlási limit bevezetésével próbálják elkerülni az áruhiányt egy-egy termék esetében.

A hatósági árak okán pedig a termékek minősége is jelentősen romlik. Az áruházláncok az árstoppal érintett termékek közül

igyekeznek a rosszabb minőségűeket kínálni, mert ezeken keletkezik a legkisebb veszteségük.

“Ez már most is megfigyelhető: a hatósági áras termékekből a vevők rosszabb minőségűeket is találhatnak a polcokon”


— mondta a makrogazdasági elemző.

Az árstopok miatt sok kisboltban elrejtik a hatósági áras termékeket, mert annyi veszteséget termeltek.

Az árstopok bevezetése miatt a hazai élelmiszerláncok egy része az Alkotmánybírósághoz fordult. Úgy látják,

a kormány visszaélt jogalkotói jogkörével,

és sérti a jogbiztonság követelményét, hogy az ideiglenesnek ígért intézkedést további hónapokra terjesztették ki.

A KSH szerdai közlése szerint októberben a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Ezen belül az élelmiszerek ára 64,4 százalékkal emelkedett.

(rtl.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top