Politika

Szijjártó bejelentette: Rengeteg pénzzel támogatják az egészségügy fejlesztését a Maldív-szigeteken (+videó)

nyugatifeny.hu

Három megállapodást is kötött a külügyminiszter.

Örömmel írtunk alá három megállapodást ma — mondta Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán megosztott videójában, a Maldív-szigetekről bejelentkezve.

Az első együttműködés gazdasági témájú, melynek keretében a kormány magyar vízgazdálkodási, hulladékgazdálkodási és turisztikai technológiákat ajánl fel.


A második megállapodás a felsőoktatást érinti, 15 helyett 25 ösztöndíjat biztosítanak a következő tanévtől a magyar egyetemeken tanuló maldív hallgatók számára.

A Maldív-szigetekről fogadnak majd edzőket is, hogy Magyarországon végezhessék tanulmányaikat, továbbá magyarországi táborokba is várják a maldív sportolókat.

Megállapodtak arról is, hogy olyan röntgenkészülékekkel támogatják a maldív egészségügyi rendszer színvonalának emelését, amelyeket Magyarországon, magyar cégek gyártottak.

Szijjártó többek között a szigetország elnökével, illetve a felsőoktatási, a gazdaságfejlesztési és a sportminiszterrel is találkozik.

Abdulla Shahid maldív külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Szijjártó Péter az első magyar külügyminiszter, aki hivatalos látogatást tett hazájában.

Kiemelte:

rendkívül termékeny megbeszélést folytattak

a délelőtt folyamán, amely lendületet ad a további kétoldalú együttműködésnek, s üdvözölte Magyarország elkötelezettségét a Maldív-szigetek támogatása mellett, különösen az egészségügy terén.

Videó:


(Szijjártó Péter/Facebook / MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top