Politika

Sorra csődölnek be a boltok, nem bírják a kormány okozta gazdasági káoszt

ezalenyeg.hu

Az árstopoknak, a többi elszúrt gazdasági intézkedésnek és legfőképp rezsirablásnak köszönhetően több, mint 4000 üzlet zárhat be idén, ami messze meghaladja az átlagot.

 

Egyre több nehézséggel kell megküzdeniük a kiskereskedelem szereplőinek, a gondok pedig már akkorák, hogy azt nem mindenki tudja kigazdálkodni – írja a portfolio.hu.

A munkaerőhiány és a minimálbér 20%-os emelése miatt nőttek a bérköltségek, a beszerzési árak újabb és újabb csúcsokat döntenek, amit igyekeznek a vásárlókra hárítani, így mostanra már több mint 40%-kal emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon. Ilyen gyors áremelkedésre az EU egyetlen országában sincs példa.

Mindeközben az árstopok legfőképp a kisboltokat hozzák nehéz helyzetbe, hiszen ők kevesebb terméket árusítanak (így kevesebb terméken kellene elosztani az árstopos veszteséget), miközben egyébként is drágábbak, mint a multinacionális vállalatok. Az ágazatot sújtják a kormány által kivetett különadók is, igaz, ez leginkább a nagyobb láncokat.

Már az év első fele is igencsak kedvezőtlen számokat hozott, több mint 2000 kiskereskedelmi egység húzta le a rolót. A 2084 bezáró bolt közül közel 450 élelmiszer és italbolt volt, miközben 180 zöldséges ment csődbe fél év alatt. Közel 400 ruhaboltra és csaknem ugyanennyi iparcikkes üzletre került lakat, de 150 használt cikkes üzlet is bezárt.


Ha az első féléves tendencia kitart – és nem erősödik tovább -, akkor több mint 4000 kiskereskedelmi egység zárhat be idén. Vagyis az már nagyon valószínű, hogy az elmúlt évekre jellemző 2500-3500 közötti boltbezárásnál nagyobb lesz az idei. Ez pedig sajnos az optimista forgatókönyv, hiszen az év második fele sokkal nehezebb, mint az első volt, ezért könnyen lehet, hogy még az első félévinél is rosszabb adatokat látunk majd, ami érdemben 4000 feletti bezárt boltot jelentene idén összesen.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára korábban a Portfolio-nak arról beszélt, hogy

az infláció további emelkedése és a rezsiköltségek növekedése olyan jelentősen csökkenti a vásárlóerőt, hogy sokan a tavalyinál alacsonyabb mennyiségben fognak tudni vásárolni Az infláció karácsonykor tetőzhet majd, ami miatt az ünnepekben a tavalyi szint környékén alakulhat a kiskereskedelem volumene, de növekedés nem várható

– magyarázta.

Sokak szerint ennek a folyamatnak a folytatását látjuk majd az év második felében, erről azonban csak jövőre lesz statisztikai adat.

Elemzők szerint az év második felében az energiaárak robbanása, illetve az árstop kiterjesztése okoz újabb problémát a kiskereskedelemben. Ezekben a hónapokban ugyanis a korábbi sokszorosára emelkedik a boltok energiaszámlája, amit lesznek, akik szintén nem tudnak majd kigazdálkodni. Ráadásul most kerültek be új termékek is az ársapka alá, ami tovább növeli a boltok nehézségeit.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top