Politika

Botrány: Elárverezték egy idős házaspár házát, további hatmilliót hajtanának be rajtuk (+videó)

nyugatifeny.hu

3,2 milliós kölcsönből 3,2 milliót visszafizettek, de házukat mégis elvesztették.

Egy nagybánhegyesi házaspár 3,2 millió forint devizahitelt vett fel családi házukra, amit ugyan visszafizettek, de a megemelt törlesztőrészleteket már nem tudták kifizetni, így hétmilliós tartozást halmoztak fel. Ennek következtében családi házukat végül elárverezték, de ingatlanukért csak egymillió forintot kaptak, így továbbra is hatmillióval tartoznak a banknak — számolt be róla az RTL Híradó.

A bank az utolsó felszólításban azt kérte, fizessék ki egy összegben a 7 milliós tartozást, és akkor nem árverezik el a házukat, de ezt a követelést sajnos a házaspár nem tudta teljesíteni.

“A szívünk szakad meg, mert hát ott hagytuk mindenünket. És próbáltunk az árverezővel… vagy, aki megvette, a vevővel egyezkedni, hogy nem maradhatnánk-e albérletben. De azt mondták, hogy nem. Pestiek vették meg”

— mondta a portálnak a feleség.

A házaspárnak az anyagi gondokkal küzdő helyi önkormányzat sem tudott segítséget nyújtani, egy ismerősük fogadta be őket az otthonuktól negyven kilométerre fekvő Békéscsabán, ahol egy ideig ingyen lakhatnak.

Az egyébként leszázalékolt férfit felesége ápolja. Összesen százharmincezer forintból élnek, amit a nyugdíjuk és a segély tesz ki, amit kapnak.

“Összeroppantunk. Férjem depressziós is, még jobban depressziós lett. Munkát nem tudok az ápolási mellett vállalni, mert itthon kell, hogy legyek vele”

— mondta Kovács Tiborné.

A házaspár mindezek ellenére még reménykedik benne, hogy egyszer talán visszaköltözhetnek otthonukba.


Videó:

(rtl.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top