Politika

Lázár János miniszterként nem akar semmit túlokoskodni: Egyetlen emberre fog hallgatni

nyugatifeny.hu

Na, vajon kire?

Lázár János beruházási miniszter csütörtökön Debrecenben a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fórumán szólalt fel, ahol több mindenről is szót ejtett.

Lázár elmondta, hogy az egyéni győzelme után a hátsó sorból akart szurkolni a kormánynak a kihívásokhoz, Orbán Viktor azonban máshogy gondolta.

“A miniszterelnök magához kéretett, és egy elég gyors és rapid beszélgetés keretében elmondta, hogy ez nagyon érdekes terv, de volna itt egy más típusú feladat is”

— mesélte a miniszter.

Lázár végül elvállalta a miniszteri szerepet, szerinte ugyanis most nem nem olyan korszak van, hogy az ember saját magát építse és a személyes céljait nézze, hanem az embernek a hazaszolgálatot kell választani.

“Az igazság az, hogy nekünk, politikusoknak most olyan idők járnak, hogy az ember miniszterként vagy közéleti szereplőként nem helyes, ha túlokoskodja a dolgokat. Azt kell csinálni, amit a főnöke mond neki”

— jelentette ki a képviselő.


A közlekedési feladatok átvételének miértjét sem kérdezte a miniszterelnöktől, annyit kérdezett, nem lesz-e ebből baj.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top