Politika

Varga Judit szerint a magyar pedagógusok ellen szavazott a baloldal az Európai Parlamentben

Fotó: Varga Judit / Facebook
Az igazságügy-miniszter így kötötte össze a tanárok béremelési követelését az EP mai javaslatával a Magyarországnak szánt pénzek visszatartásáról.
Mint arról korábban is beszámoltunk, az 573 európai parlamenti képviselőből 416 voksolt arra, hogy Magyarország ne kapja meg a feltételekhez kötött uniós forrásokat, mert a kormány vállalásai nem elégségesek. A tervezet ellen 124-en szavaztak, míg 33-an tartózkodtak.

Navracsics Tibor korábban meglepődött az EP döntésén, délután pedig Varga Judit is megszólalt a kérdésben. Az igazságügy-miniszter egy másik, bár több kormánypárti politikus által más sokat hangoztatott narratívát vett elő. Mivel a kormány tartja magát ahhoz, hogy az érkező uniós pénzekből finanszírozná a tanárok béremelését, Varga szerint

„fontos tudni a magyar embereknek, pedagógusoknak, szülőknek és családoknak, hogy a magyar baloldal ma ismét ellenük szavazott az EP-ben.”

Hozzátette: „A 70 éves születésnapját ünneplő Európai Parlament jobban tenné, ha a kicsinyes politikai boszorkányüldözés helyett visszatérne az alapokhoz és a nemzetek közötti egység és bizalom megerősítésén dolgozna, nem pedig árkokat ásna a tagállamok közé…”


Arról ugyanakkor nem szólt, hogy az EP legnagyobb frakciója a Fidesz volt pártcsaládjáé, a jobboldali Európai Néppárté, vagyis önmagában csak baloldali szavazatokkal aligha lehetett volna meg a szükséges közel háromnegyedes arány a magyar intézkedések elfogadása ellen.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top