Politika

Országosan 129 épületét zárja be az ORFK: rendőrőrsöket, KMB irodákat, kollégiumokat, könyvtárat

BRFK / Facebook

“A rendőrségi területi szervek 2022. november 15-ig 112 darab épületet, épületrészt zártak be ideiglenesen a fűtési szezon végéig (rendőrőrsök, körzeti megbízotti/KMB irodák, oktatási és rekreációs épületek, autópálya rendőrség, stb.). 17 helyen véglegesen bezárnak kis létszámú szervezeti egységek, jellemzően KMB irodák”

– közölte az Alfahír érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

A teljes listát IDE KATTINTVA érheti el.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Rétvári Bence belügyi államtitkár Sas Zoltán (Jobbik) írásbeli kérdésére válaszolva elismerte, hogy “a fűtési szezon megkezdését követően egyes rendőrőrsök épülete használatának ideiglenes korlátozására került sor”,

ugyanakkor kiemelte, hogy az elmúlt években nem szűnt meg egyetlen rendőrőrs sem – de az ORFK cáfolta a kormánypárti politikust.

A felvetés apropóját az adta, hogy Tolna és Baranya megyékben több rendőrőrs bezárásáról lehetett már hallani, köztük határövezetben lévő hivatalokról is.


Rétvári államtitkár ugyanakkor nem szolgált információval arról, hol vannak az érintett rendőrőrsök, és azt sem árulta el, mit is jelent pontosan az “épület használatának ideiglenes korlátozása”.

rétvári

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára beszédet mond az Észak-Macedóniába induló 76. magyar rendőri kontingens tagjainak búcsúztatásán a Készenléti Rendőrség budapesti központjában 2022. augusztus 23-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A vonatkozó jogszabályok alapján előírt energiatakarékossági szempontok figyelembevételével a rendőrség felülvizsgálja és optimalizálja egyes egységeinek elhelyezését, illetve a vonatkozó energiatakarékossági jogszabályoknak és normáknak megfelelően csökkenti az intézményeiben felhasználandó energia mennyiségeket – válaszolta az ORFK. De – mint írták –

“ez nem azt jelenti, hogy egyes szervezeti egységek (pl. rendőrőrsök) működése megszűnik, hanem azt, hogy az ott dolgozók elhelyezése, szolgálati tevékenysége más objektumokban történik”.

Az ORFK álláspontja szerint az elhelyezések esetleges változásai a rendőrségi feladatok eredményességét nem befolyásolják, a rendőrség a közrend fenntartását a megváltozott körülmények között is maradéktalanul ellátja.

Ugyanakkor nemcsak energetikai szempontok szerint történtek a bezárások – még ha erről Rétvári Bence államtitkár nem is tudott.

“A bezárással érintett épületeink esetében az energiatakarékossági szempontok mellett a hatékonyságot, a szolgálat szakszerű szervezésének igényét is figyelembe vesszük. Tehát nem kizárólag azon objektumokat zárjuk be ideiglenes vagy végleges jelleggel, amelyek takarékossági okok miatt indokoltak, hanem amelyek nélkül a szolgálatot továbbra is megfelelő szinten el tudjuk látni”

– írták.


Tizenhét helyen végleges a bezárás

Országosan 16 rendőrőrsöt, 78 KMB irodát, 5 autópálya rendőrséget, 7 egyéb rendőrségi épületet, valamint 23 oktatási/rekreációs épületet zárnak be. Összesen 17 helyen zárnak be véglegesen szervezeti egységek;

ezek az alábbiak:

  1. Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság     7673 Kővágószőlős, Újtelep 1.    KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Pécs RK 7622 Pécs, Vargha Damján u. 3.
  2. Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság    7664 Berkesd, Alkotmány utca 25.    KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Pécs RK Gyárvárosi Rendőrőrs 7627 Pécs, Puskin tér 15.
  3. Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság    9023 Győr, Kodály Z. u. 2/E   rendőrörs
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Győri Rendőrkapitányság
  4. Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság    3100 Salgótarján, Hősök út 35.     KMB iroda    
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Az önkormányzat kérésére áthelyezésre fog kerülni egy másik épületbe.
  5. Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság    8853 Zákány, Május 1. utca 69. Határrendészeti Osztály
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Berzence Közúti Határátkelőhely
  6. Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság    7030 Paks, Gesztenyés utca 30.    Autópálya Alosztály 
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Paks Rendőrkapitányság épülete
  7. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság    Herend, Posta u. 1.    KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Veszprém Rendőrkapitányság
  8. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság    Veszprém, Jutasi u. 34.    KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Veszprém Rendőrkapitányság
  9. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság    Pápa, Tisza Kálmán u. 54.    KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Pápa Rendőrkapitányság
  10. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság    Pápa, Vasútállomás    KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Pápa Rendőrkapitányság
  11. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság    Balatonfüred, Castricum tér 1.    KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Balatonfüred Rendőrkapitányság
  12. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság    Balatonakali, Vasút tér 3.    KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Balatonfüred Rendőrkapitányság
  13. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság    Halimba, Kossuth u. 99.        KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Ajka Rendőrkapitányság
  14. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság    Noszlop, Sport tér 5.    KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Ajka Rendőrkapitányság
  15. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság    Városlőd, Templom tér 4.     KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Ajka Rendőrkapitányság
  16. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság    Badacsony vasúti megállóhely    KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Tapolca Rendőrkapitányság
  17. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság    Vaszar, Fő u. 27.    KMB iroda
    Az állomány áthelyezésére  kijelölt objektumok neve: Tapolca Rendőrkapitányság

Zala megye járt a legrosszabbul

Megyei szinten így néz ki az összesítés:

  • Baranya megyében összesen 4 rendőrőrs ideiglenesen, 1 Autópálya Rendőrség ideiglenesen és 2 KMB iroda zárt be véglegesen.
  • Bács-Kiskun megyében összesen 14 KMB iroda zárt be ideiglenesen.
  • Békés megyében összesen 5 KMB iroda és 1 oktatási kiképző központ, 1 Police shop, 1 Pihenőház és az M44 autópálya rendőrség zárt be ideiglenesen.
  • Budapesten összesen 10 Körzeti Megbízotti Iroda zárt be ideiglenesen.
  • Győr-Moson-Sopron megyében 5 KMB iroda, 1 üdülő, 1 rendőrőrs és 1 rendőrségi apartmanok zártak be ideiglenesen.
  • Hajdú-Bihar megyében 1 szálláshely, konferencia központ zárt be ideiglenesen.
  • Jász-Nagykun-Szolnok megyében 1 Tiszai Vízirendészeti Rk KMB iroda zárt be ideiglenesen.
  • Komárom-Esztergom megyében 3 Kihelyezett iroda zárt be ideiglenesen.
  • Nógrád megyében 4 KMB iroda zárt be ideiglenesen.
  • A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság KMB irodája is bezárt ideiglenesen.
  • Somogy megyében 1 Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság, 1 Balatoni Vízirendészeti Úszóház, 4 Balatoni Vízirendészeti Rendőrőrs, a Határrendészeti Szolgálat ideiglenesen, 2 Autópálya Alosztály és 1 Kiképzési Központ, edzőcsarnok ideiglenesen, és a Határrendészeti Osztály pedig véglegesen bezárt.
  • Tolna megyében 6 KMB iroda zárt be ideiglenesen, az Autópálya Alosztály pedig véglegesen zárt be.
  • Vas megyében 3 pihenőház zárt be ideiglenesen.
  • Veszprém megyében 2 rendőrőrs ideiglenesen, 11 KMB iroda pedig véglegesen bezárt.
  • Zala megyében 5 rendőrőrs, 1 sporttelep és 18 KMB iroda zárt be ideiglenesen.


Érdekesség még, hogy a Miskolci Rendvédelmi Technikumban 3 oktatási épületet, 2 kollégiumot, valamint 1-1 könyvtárat, és tornatermet is “ideiglenesen” bezártak, illetve a Készenléti Rendőrség 2-2 rekreációs központja és üdülője, valamint 1 uszodája is lakat alá kerül – egy időre. 

Egyébként az ORFK azt is hangsúlyozta, az állami szerveknél bevezetett energiatakarékosság elsődleges célja sem a pénzügyi megtakarítás elérése, hanem az energia felhasználásnak csökkentése,

“amely által biztosítható az ország folyamatos energiaellátása”.

Jellemző a válságra, hogy a valóságban az Orbán-kormánynak még a rendőrség energiafelhasználását is csökkentenie kell ahhoz, hogy biztosítva legyen hazánk folyamatos energiaellátása.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top